_Neked_, _már_ nem tiltja semmi.Petya357 írta: ↑2024.03.08. 09:19 Nem voltam ott, de úgy hallottam, hogy:
- 4 colos Taurus .357. Az egyik fórumtársnak lehet , hogy nem ismeretlen
- random fekete, puha 10 mm gumi. Shore keménységének és hasonló úri huncutságoknak még csak a létezéséről sem hallottunk akkoriban - nem tudni, de nem extra kemény
- random 9mm Knall risztó. Lapua rémlik
- sebességet nem mertünk, nem volt kronó
- a különböző céltárgyakra lövésből extrapoláltuk az energiát. Ez szép tudományos szó arra, hogy fingja nem volt senkinek a számokról, úgy saccoltuk bőven 100 Joule fölött
- a céltargyak 3-5 méterre voltak. A pontosság magas volt, 8a pisztoly lőlap feketéjében (25 cm kör) volt
- a közmegegyezés az volt, hogy hub++ ez k.rvara nem nemhalálos, felejtsük el. Érdekes, hogy most majdnem ugyanaz egyeseknek “nem elég erős”
Mindezt úgy hallottam, másodkézből.
Töltök majd éles .38 Specialt gumival, szerintem belemegy a 12mm. Többfajta lőportöltettel. lemérem, nézek pontisságot. beszámolok. Semmi sem tiltja. Ha megvan azveredmény, akkor itt az NHban szólok róla, de magát a tesztet a Lőszertöltésben posztolom, mert oda való.
A jó hír, hogy igenis VAN szeret lőszeres gumis. A rossz, hogy csak barnakönyveseknek. És az elsöprő többségnek csak otthonvédelemre értelmezhető.
Lőszer újratöltés
Moderátorok: Chuck Norris, Judge Dredd, Sy$@dm1n, Harry Callahan
Re: Lőszer újratöltés
Re: Lőszer újratöltés
Én töltöttem már 38 Spec gumis lőszert, ha nincs valami spec töltőszerszámod (mint régebben az Alfákhoz a töltő), akkor 10mm-nél nagyobb gumit nem tudsz rendesen belegyömöszölni. A gumit LEE thumble lube-bal kentem, de lehet kenés nélkül is jól működik. A 38as hüvely tölthető duplagumival is, mindenképpen ezt javasolnám. Nem emlékszem miből mennyi volt alatta, de be lehet lőni a kívánt energiaszintre kis kísérletezéssel a lőtéren. Jól jön hozzá egy könnyen mobilizálható töltőszerszámPetya357 írta: ↑2024.03.08. 09:19 Nem voltam ott, de úgy hallottam, hogy:
- 4 colos Taurus .357. Az egyik fórumtársnak lehet , hogy nem ismeretlen
- random fekete, puha 10 mm gumi. Shore keménységének és hasonló úri huncutságoknak még csak a létezéséről sem hallottunk akkoriban - nem tudni, de nem extra kemény
- random 9mm Knall risztó. Lapua rémlik
- sebességet nem mertünk, nem volt kronó
- a különböző céltárgyakra lövésből extrapoláltuk az energiát. Ez szép tudományos szó arra, hogy fingja nem volt senkinek a számokról, úgy saccoltuk bőven 100 Joule fölött
- a céltargyak 3-5 méterre voltak. A pontosság magas volt, 8a pisztoly lőlap feketéjében (25 cm kör) volt
- a közmegegyezés az volt, hogy hub++ ez k.rvara nem nemhalálos, felejtsük el. Érdekes, hogy most majdnem ugyanaz egyeseknek “nem elég erős”
Mindezt úgy hallottam, másodkézből.
Töltök majd éles .38 Specialt gumival, szerintem belemegy a 12mm. Többfajta lőportöltettel. lemérem, nézek pontisságot. beszámolok. Semmi sem tiltja. Ha megvan azveredmény, akkor itt az NHban szólok róla, de magát a tesztet a Lőszertöltésben posztolom, mert oda való.
A jó hír, hogy igenis VAN szeret lőszeres gumis. A rossz, hogy csak barnakönyveseknek. És az elsöprő többségnek csak otthonvédelemre értelmezhető.
U.i.: a hüvelyszájat minél jobban nyisd meg
Malo periculosam, libertatem quam quietam servitutem.
Re: Lőszer újratöltés
Köszi szépen!Fortitu írta: ↑2024.03.08. 10:29 Én töltöttem már 38 Spec gumis lőszert, ha nincs valami spec töltőszerszámod (mint régebben az Alfákhoz a töltő), akkor 10mm-nél nagyobb gumit nem tudsz rendesen belegyömöszölni. A gumit LEE thumble lube-bal kentem, de lehet kenés nélkül is jól működik. A 38as hüvely tölthető duplagumival is, mindenképpen ezt javasolnám. Nem emlékszem miből mennyi volt alatta, de be lehet lőni a kívánt energiaszintre kis kísérletezéssel a lőtéren. Jól jön hozzá egy könnyen mobilizálható töltőszerszám
U.i.: a hüvelyszájat minél jobban nyisd meg
Töltő : a Pitbullhoz valót megnézem, belefer-e a .38 hüvely szájába. Ha nem , akkor meg mindig ott a csavarhuzó - az ősidőkben is ezt használtuk
Dupla gumi - copy that! Lube - szilikon zsír lesz, mint a nem szerelt gumisoknál.
Mobil töltő szerszám - zseniális 5let! szégyellem, hogy nem jutott eszembe. Mekkora szerencse, hogy pont most hozott a nyuszi egy kicsi, mobil, zsebben elférő kalapáccsal üzemeltethető Lee Loadert - pont .38-as kaliberben isneritek? Nem tudnám megmagyarázni, minek, de úgy éreztem kell. Most már azt tud tudom, mihez! Lőport lehet majd .22 LR hüvellyel mérni térfogatra, vagy viszek pici mobil mérleget. Gyári load adatot gyanítom, nem fogok találni
Kalandra fel! Ha Esztergomban Keriék hagynak a SAS verseny után bohóckodni a lőtéren, akár már holnap is összejöhet.
Si vis pacem - CCCLVII magnum… μολὼν λαβέ
Re: Lőszer újratöltés
Azért használtam lee kenőanyagot, mert direkt erre való, tuti nem bántja a lőport. Valszeg a szilikonzsír sem, de lehet érdemes berakni egy kartonlapot a por elé. Kicsapizott hüvelyt használhatsz lyukasztónak (deszkán, kalapáccsal), a korongot a gyúlyukon át ki tudod tolni előre.Petya357 írta: ↑2024.03.08. 10:59 Köszi szépen!
Töltő : a Pitbullhoz valót megnézem, belefer-e a .38 hüvely szájába. Ha nem , akkor meg mindig ott a csavarhuzó - az ősidőkben is ezt használtuk
Dupla gumi - copy that! Lube - szilikon zsír lesz, mint a nem szerelt gumisoknál.
Mobil töltő szerszám - zseniális 5let! szégyellem, hogy nem jutott eszembe. Mekkora szerencse, hogy pont most hozott a nyuszi egy kicsi, mobil, zsebben elférő kalapáccsal üzemeltethető Lee Loadert - pont .38-as kaliberben isneritek? Nem tudnám megmagyarázni, minek, de úgy éreztem kell. Most már azt tud tudom, mihez!
IMG_5812.jpeg
Lőport lehet majd .22 LR hüvellyel mérni térfogatra, vagy viszek pici mobil mérleget. Gyári load adatot gyanítom, nem fogok találni
Kalandra fel! Ha Esztergomban Keriék hagynak a SAS verseny után bohóckodni a lőtéren, akár már holnap is összejöhet.
Meg aztán a gyáriakban sincs sztem kenőanyag, lehet kár vele bonyolítani az életet.
Malo periculosam, libertatem quam quietam servitutem.
Re: Lőszer újratöltés
10-es gumiból kettő viszonylag könnyen betölthető, 12-esből csak egy, és szenvedős.Petya357 írta: ↑2024.03.08. 10:59 Köszi szépen!
Töltő : a Pitbullhoz valót megnézem, belefer-e a .38 hüvely szájába. Ha nem , akkor meg mindig ott a csavarhuzó - az ősidőkben is ezt használtuk
Dupla gumi - copy that! Lube - szilikon zsír lesz, mint a nem szerelt gumisoknál.
Mobil töltő szerszám - zseniális 5let! szégyellem, hogy nem jutott eszembe. Mekkora szerencse, hogy pont most hozott a nyuszi egy kicsi, mobil, zsebben elférő kalapáccsal üzemeltethető Lee Loadert - pont .38-as kaliberben isneritek? Nem tudnám megmagyarázni, minek, de úgy éreztem kell. Most már azt tud tudom, mihez!
IMG_5812.jpeg
Lőport lehet majd .22 LR hüvellyel mérni térfogatra, vagy viszek pici mobil mérleget. Gyári load adatot gyanítom, nem fogok találni
Kalandra fel! Ha Esztergomban Keriék hagynak a SAS verseny után bohóckodni a lőtéren, akár már holnap is összejöhet.
Re: Lőszer újratöltés
Köszönöm az infót. Kenéssel szerinted bohóckodjak vagy hagyjuk el?
Fortitu köszi az inputokat. Ha kenjük, akkor vágok kartont!
Egyre inkább úgy néz ki ez a szerelt gumis, mint egy kicsi sörétes lőszer..
Si vis pacem - CCCLVII magnum… μολὼν λαβέ
Re: Lőszer újratöltés
Én vékonyan kentem, de nem hüvelybe, hanem közvetlen a dobba töltöttem, riasztópatron elé, onnan a tapasztalat.
Re: Lőszer újratöltés
Üdv . Ultrahangos mosó kinek hogy vált be ? Milyet érdemes venni ?
Re: Lőszer újratöltés
Szerintem a hüvelybe betoláshoz nem kell nagyon kenni, az megy erőből. Inkább a hegyéhez kennék egy kis valamit, hogy előtte legyen a csőben, amikor kifelé igyekszik.
Re: Lőszer újratöltés
Én aldisat használok. Meleg víz, citromsav, Ultra. Meg vagyok vele elégedve teljesen. Ha nem fétised a csilivilire koptatott hüvely, akkor javaslom.
Malo periculosam, libertatem quam quietam servitutem.
Re: Lőszer újratöltés
Hát… a csoda - érdeklődés hiányában - sajnos elmaradt. Jobbra számítottam. De nincs más, és még mindig kielégítően megoldja a problémámat. Azveredmény kb félúton lesz a zsír új lövetlen és a nem tisztított között.
Olcsó 11 ezer forintos ékszertisztító az Aqua szám tech boltból. Meleg víz + pár csepp mosogatószer.
Si vis pacem - CCCLVII magnum… μολὼν λαβέ
Re: Lőszer újratöltés
Vagy: “Ha kellően igénytelen vagy, akkor javaslom”
Én is használom, működik. Az eredmény esztétikai, nem funkcionális eltérést mutat. Működésbe semmilyen különbséget nem tudtam kimutatni. Cserébe olcsó.
De csilivili valóban csak tumblertől lesz. Olyanom pedig nincs. Akinek van - szereti.
Si vis pacem - CCCLVII magnum… μολὼν λαβέ
Re: Lőszer újratöltés
Az nem túl nagy? Valahol van egy 10-és doboz gyári CCI sörétes .38 Soecialom. Alumínium hüvely, a sörét pedig átlátszó kék akril kapszulaban.
Irtó apró szemű, legfeljebb 1mm-es. A Skeet asszem 2,4mm - abból nem férhet túl sok egy .38-ba. Inkább amolyan Mini-buckshot, .38 postasörétet lehet belőle craftolni
Si vis pacem - CCCLVII magnum… μολὼν λαβέ
Re: Lőszer újratöltés
Próbáltad úgy ahogy mondtam, citromsavval és Ultrával keverve a meleg vizet?Petya357 írta: ↑2024.03.08. 12:29 Vagy: “Ha kellően igénytelen vagy, akkor javaslom”
Én is használom, működik. Az eredmény esztétikai, nem funkcionális eltérést mutat. Működésbe semmilyen különbséget nem tudtam kimutatni. Cserébe olcsó.
De csilivili valóban csak tumblertől lesz. Olyanom pedig nincs. Akinek van - szereti.
Malo periculosam, libertatem quam quietam servitutem.
Re: Lőszer újratöltés
Akkor siarmon kell megnézni, de ez mindenhogy full értelmetlen izé lesz, akkor meg már skeetből is jó sztemPetya357 írta: ↑2024.03.08. 12:34 Az nem túl nagy? Valahol van egy 10-és doboz gyári CCI sörétes .38 Soecialom. Alumínium hüvely, a sörét pedig átlátszó kék akril kapszulaban.
Irtó apró szemű, legfeljebb 1mm-es. A Skeet asszem 2,4mm - abból nem férhet túl sok egy .38-ba. Inkább amolyan Mini-buckshot, .38 postasörétet lehet belőle craftolni
Malo periculosam, libertatem quam quietam servitutem.
Re: Lőszer újratöltés
Nem nincs citromsavam, és azóta is lusta voltam venni
Csinálom, beszámolok.
Si vis pacem - CCCLVII magnum… μολὼν λαβέ
Re: Lőszer újratöltés
Na hát akkor az igénytelen jelzővel még várjunk kicsit. Várom a beszámolót
Malo periculosam, libertatem quam quietam servitutem.
Re: Lőszer újratöltés
+1 ez is nagy igazság. Full haszontalan ökörség - akkor pedig nem mindegy
Nevetségesen gyenge, ilyen parányi töltet irövid csőből egy vicc. Ráadásul a huzagolás szetdobálja. 3 méterről lőlapnyi a szórás
Állítólag kígyó ellen ajánlják. Szerintem még arra sem jó, max támadólag fellépő csigák, és giliszták megállítására. Meg most komolyan, milyen kígyóveszély van idehaza?
Si vis pacem - CCCLVII magnum… μολὼν λαβέ
Re: Lőszer újratöltés
Si vis pacem - CCCLVII magnum… μολὼν λαβέ
Re: Lőszer újratöltés
Abból is igénytelen :p
A Kaliberből van befotózva, az eredeti képet előtúrni időigényesebb lett volna.
Szóval tessék rendeltetésszerűen próbálni, minősítést utána fogadok el
Malo periculosam, libertatem quam quietam servitutem.
Re: Lőszer újratöltés
Nem vagyok polírmániás . Működjön , az , hogy nem csilivilikutyafarka az ne baj .
Aldisat már nem kapni , az mekkora terfogatú , és kb hány db 7,62×54r fér bele ?
Re: Lőszer újratöltés
Visszakeresgéltem a topikban. Az aldis megmakkant nálam, ezt Media Marktól rendeltem, amit most használok. Pár éve pont neked írtam ezt.Fortitu írta: ↑2021.04.09. 08:44 Én konkrétan ezt vettem meg:
https://www.mediamarkt.hu/hu/product/_k ... 98802.html
De ha elvittem az utolsót és nincs már készleten, akkor kis keresgéléssel találsz hasonlókat. Emag mondjuk:
https://www.emag.hu/nedis-ultrahangos-t ... /DCZ4MTMBM
Malo periculosam, libertatem quam quietam servitutem.
Re: Lőszer újratöltés
Citromsavat pedig Ecofamilyben lehet kapni olcsón, zacskóban.
Malo periculosam, libertatem quam quietam servitutem.
- qqriq
- Peacemaker
- Hozzászólások: 14284
- Csatlakozott: 2018.06.04. 20:33
- Tartózkodási hely: internet
- Kapcsolat:
Re: Lőszer újratöltés
nagyon tul van tolva ez a pucevalas, ha nem tul dzsuvas siman lehet tolteni. ha meg tiszta sar bele kell dobni egy mosozsakba es mehet a mosogepbe
ingyom bingyom tálib-e?
Re: Lőszer újratöltés
Amúgy a gyakorlatban valószínűleg az se okoz különösebb gondot, ha simán beülteted a csapit a koszos fészekbe.
Malo periculosam, libertatem quam quietam servitutem.
Re: Lőszer újratöltés
Ez megfelel a célnak, ilyet használok:
https://aqua.hu/szemelyi-higieniai-term ... wt-t878767
Kicsi, elsőre csalódás volt a mérete. De ahhoz képest, hogy milyen nyomi a mérete, és a kosárba, meglepően sok hüvely fér bele, 50 db .38 Spec kényelmesen.
.454 Casullból 30-35 a maximum.
.7,62x54R-ből - Nemtom, egyszerre 25-30-at saccolnék.
A tisztítási időt kehet állítani. Én a maximumot, 8 percet használom. Hosszabb, vagy megismételt kör nem javít az eredményen. A rövidebb idők nem voltak elég hatásosak.
Szárítani - sütő IMHO felesleges - a pára úgyis bent marad a sütőtérben. Szobahőmérsékleten papirtörlőn. Ha jó az idő, akkor a napon, mint a ruhákat
Si vis pacem - CCCLVII magnum… μολὼν λαβέ
- qqriq
- Peacemaker
- Hozzászólások: 14284
- Csatlakozott: 2018.06.04. 20:33
- Tartózkodási hely: internet
- Kapcsolat:
Re: Lőszer újratöltés
biztos hogy nem. hallottam valakitol hogy akar 3-4 alkalommal is ujratoltotte pucevalas nelkul a parat:roll:
ingyom bingyom tálib-e?
Re: Lőszer újratöltés
A 9-es méretet (2 mm) írják, mint nagyjából optimum a darabszám, a lőtávolság és a szórás szempontjából.Petya357 írta: ↑2024.03.08. 12:34 Az nem túl nagy? Valahol van egy 10-és doboz gyári CCI sörétes .38 Soecialom. Alumínium hüvely, a sörét pedig átlátszó kék akril kapszulaban.
Irtó apró szemű, legfeljebb 1mm-es. A Skeet asszem 2,4mm - abból nem férhet túl sok egy .38-ba. Inkább amolyan Mini-buckshot, .38 postasörétet lehet belőle craftolni
Re: Lőszer újratöltés
Ez nem erről szól. Hanem arról, hogy "ilyet is tudok".Petya357 írta: ↑2024.03.08. 12:47 +1 ez is nagy igazság. Full haszontalan ökörség - akkor pedig nem mindegy
Nevetségesen gyenge, ilyen parányi töltet irövid csőből egy vicc. Ráadásul a huzagolás szetdobálja. 3 méterről lőlapnyi a szórás
Állítólag kígyó ellen ajánlják. Szerintem még arra sem jó, max támadólag fellépő csigák, és giliszták megállítására. Meg most komolyan, milyen kígyóveszély van idehaza?
Tudod, úgynevezett hobbi, amikor nem érdekes, hogy megéri-e, mert nem az a lényeg, hogy anyagilag hogyan jössz ki belőle.
-
- Fórumtag
- Hozzászólások: 314
- Csatlakozott: 2020.12.01. 19:00
Re: Lőszer újratöltés
Ha elegendő időt hagysz rá, az ultrahangos is kipucolja a csapifészket. Az ékszertisztítóknál eggyel nagyobban érdemes gondolkodni. Én egy 120 wattos, három piezofejes 6 literest vettem, azzal már lehet dogozni (de minek, egy wet tumblerbe jóval több fér).
Ha beírod a gugliba, hogy "ultrasonic cleaner 6 liter", akkor ilyesmiket fog feldobni kb 45-50 ezerért.
Ha beírod a gugliba, hogy "ultrasonic cleaner 6 liter", akkor ilyesmiket fog feldobni kb 45-50 ezerért.
Re: Lőszer újratöltés
Valami 70 Euro egy 5 literes forgódobos az Alin...Chronicus Magnumitis írta: ↑2024.03.08. 13:33 Ha elegendő időt hagysz rá, az ultrahangos is kipucolja a csapifészket. Az ékszertisztítóknál eggyel nagyobban érdemes gondolkodni. Én egy 120 wattos, három piezofejes 6 literest vettem, azzal már lehet dogozni (de minek, egy wet tumblerbe jóval több fér).
Ha beírod a gugliba, hogy "ultrasonic cleaner 6 liter", akkor ilyesmiket fog feldobni kb 45-50 ezerért.
Re: Lőszer újratöltés
A csapifészket soha nem tisztítottam, de még nem volt gondom miatta. Kicsappantyúzás után rögtön megy helyére az éles csapi.
Lehet, hogy puskánál számít, ha valaki 200 méterről egy légy jobb vagy bal szemét akarja eltalálni, de én csak pisztoly/revolver lőszert töltök.
Az utóbbi pár évben mosom a hüvelyeket és lehet, hogy az kiold valamit a gyúlyukon keresztül, de azért azt nem nevezném tisztításnak.
Re: Lőszer újratöltés
Persze hogy haszontalan ökörség, de hát arra való! Sáros talajt felszaggatni vagy gombát szétlőni ideális.Petya357 írta: ↑2024.03.08. 12:47 +1 ez is nagy igazság. Full haszontalan ökörség - akkor pedig nem mindegy
Nevetségesen gyenge, ilyen parányi töltet irövid csőből egy vicc. Ráadásul a huzagolás szetdobálja. 3 méterről lőlapnyi a szórás
Állítólag kígyó ellen ajánlják. Szerintem még arra sem jó, max támadólag fellépő csigák, és giliszták megállítására. Meg most komolyan, milyen kígyóveszély van idehaza?
Nem tudom, a CCI-od mennyire gyenge, de egy 357-esből azért nem kell, hogy gyenge legyen. 2 méteren túl már valóban nagyon szóródik.
Valamikor volt egy kiló apró sörétem, de mióta elfogyott, takarékoskodnom kell a megmaradt lőszerekkel. 3-4 mm-es söréttel nem olyan jó buli.
"Meg most komolyan, milyen kígyóveszély van idehaza?"
Te nem hallottad, hogy itt kígyók kígyóznak?
Néztem a siarmon, ott tényleg van, még jó apró is.
Ha esetleg valaki venni akar és sok neki a legkisebb kiszerelés (3kg), és szívesen betársulnék.
Re: Lőszer újratöltés
Tavaly újítottam és nyáron a kocsiban szárítottam. Lapos edényben a szélvédő mögé vagy a kalaptartóra, napsütésben.
Olyan meleg volt, hogy nem lehetett megfogni! Tutira kiszáradt estére. (kicsappantyúzás nélküli hüvelyek)
Így aztán elmosogattam előre párszáz hüvelyt.
Re: Lőszer újratöltés
Gomba szétlövés? Miért nem ezzel kezdtétek?? Így már rögtön van célja is a projektnek!
A gyenge vs erős - 2 dolog:
- a gyári CCI csak harmincnyolcas
- a sörét itt nincs lefojtva. Ld lent. Lehet úgy tölteni, mint egy 12-és sörétes lőszert, fojtással a lőporon, fojtással a söréten, stb, de a gyári lőszerben szinte nincs semmi fojtás. Egy kis marék zörgő ömlesztett ólomgolyó egy plexi kapszulában. Ha növeljük a lőportöltetet, nem biztos hogy arányosan nő a teljesítmény - simán lefúj mellette.
Lehet, hogy a CCInál lúzerek fejlesztenek lőszert. És az is lehet, hogy kipróbáltak már sokmindent, és ennél jobbat nem sikerült. körültekintően állnék hozzá, mert nem biztos, hogy olyan egyszerű.
Si vis pacem - CCCLVII magnum… μολὼν λαβέ
Re: Lőszer újratöltés
Házilag én filckorongot raknék a lőpor fölé, a sörétet meg papírkoronggal és viasszal zárnám.Petya357 írta: ↑2024.03.08. 17:00 Gomba szétlövés? Miért nem ezzel kezdtétek?? Így már rögtön van célja is a projektnek!
A gyenge vs erős - 2 dolog:
- a gyári CCI csak harmincnyolcas
- a sörét itt nincs lefojtva. Ld lent. Lehet úgy tölteni, mint egy 12-és sörétes lőszert, fojtással a lőporon, fojtással a söréten, stb, de a gyári lőszerben szinte nincs semmi fojtás. Egy kis marék zörgő ömlesztett ólomgolyó egy plexi kapszulában. Ha növeljük a lőportöltetet, nem biztos hogy arányosan nő a teljesítmény - simán lefúj mellette.
Lehet, hogy a CCInál lúzerek fejlesztenek lőszert. És az is lehet, hogy kipróbáltak már sokmindent, és ennél jobbat nem sikerült. körültekintően állnék hozzá, mert nem biztos, hogy olyan egyszerű.
IMG_5833.jpeg
A másik ötletem, hogy zselatinkapszulába tölteni a sörétet, ami szorul a hüvelyben.
Mindenesetre így azért elég komoly lövedéktömegeket össze lehet hozni, ez már nem gumigolyó, szóval ésszel...
mod.: 00 kapszulaméret, rá öntapadós papírszalag, hogy szoruljon a hüvelyben.
Malo periculosam, libertatem quam quietam servitutem.
- qqriq
- Peacemaker
- Hozzászólások: 14284
- Csatlakozott: 2018.06.04. 20:33
- Tartózkodási hely: internet
- Kapcsolat:
Re: Lőszer újratöltés
olaszba van masfeles soret is csak bazi draga a futar.
ha valaki beszall jelezze
www.siarm.com
az oldalon NETTO ar van, +27afa!
ha valaki beszall jelezze
www.siarm.com
az oldalon NETTO ar van, +27afa!
ingyom bingyom tálib-e?
Re: Lőszer újratöltés
Talán nem is lúzerek, csak mi jobban értünk a témához.
Mi persze könnyen kísérletezünk, de nekik piacképes és biztonságos terméket kell produkálniuk.
"a gyári lőszerben szinte nincs semmi fojtás. Egy kis marék zörgő ömlesztett ólomgolyó egy plexi kapszulában"
Azért, mert zireg-zörög a cucc, attól még a kapszula alja lehet egy kicsit erősebb/vastagabb anyagból, ami kitolja az egészet a csőből.
Ennek híján akár még a kapszula palástja (darabja) is a csöben maradhat.
Vagy talán a kapszula ki sem repül, hanem a hüvelyben marad? Erre korábban nem is gondoltam.
Hasonló kapszulám nem lévén csak annyi sörétet használthattam, amennyi a 357-es hüvelybe belefért.
Kevesebb lőpor, mint egy 9x19-ben, 2mm-es bőr korong, sörét, a tetejére vékony bőr egy kis körömlakkal megcsíptetve.
A sörét a bőrökkel 90 grain alatt volt, ha jól emlékszem.
Re: Lőszer újratöltés
Én fentebb már írtam, hogy engem érdekel, szívesen beszállnék.qqriq írta: ↑2024.03.08. 18:20 olaszba van masfeles soret is csak bazi draga a futar.
ha valaki beszall jelezze
www.siarm.com
az oldalon NETTO ar van, +27afa!
A szállítás nem tudom hogy mibe kerül, de maga a sörét áfástul is olcsóbb, mint a Kapszliban. És itthon másfelest nem is láttam.
- qqriq
- Peacemaker
- Hozzászólások: 14284
- Csatlakozott: 2018.06.04. 20:33
- Tartózkodási hely: internet
- Kapcsolat:
- qqriq
- Peacemaker
- Hozzászólások: 14284
- Csatlakozott: 2018.06.04. 20:33
- Tartózkodási hely: internet
- Kapcsolat:
Re: Lőszer újratöltés
ingyom bingyom tálib-e?
Re: Lőszer újratöltés
Ha az embernek kisebb adag porra van szüksége, akkor azt milyen dobozba-üvegbe célszerű tenni? Gondolok itt elsősorban arra, hogy mondjuk egy statikus feltöltődés okozta szikra nem biztos, hogy jót tenne neki. Vagy csak a gyári dobozok használata javasolt?
Re: Lőszer újratöltés
Kronóból mi az ami bevált , milyet érdemes venni , nem arany áron ?
Re: Lőszer újratöltés
Nekem Chrony van. Működik, teszi a dolgát. Sötét helyekre (pincelőtér) van hozzá barkács LED világítás, teljesen jó.
Mivel a LED-hez kell külső villany, ezért átalakítottam úgy, hogy a Chronyt is a külső villany táplálja, egy 12V-os akku egy kis 9V-os átalakítóval, nem a belső 9V-os elemről megy.
Re: Lőszer újratöltés
Nekem ilyen van, egesz nagy a kapu, pontos es rossz fenyviszonyoknal is megy, infrakapus:
(Tartalek panelt erdemes hozza venni, ha ellőnéd )
https://www.ebay.com/itm/234583466992?m ... media=COPY
⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⢀⣠⣴⣶⣶⣤⣤⣤⣤⣶⣶⣶⣶⣶⣶⣦⣤⣤⡀⠀⠀⣶⠀
⢸⣿⣿⣿⣿⣿⣿⡿⢿⣿⡿⠟⢻⣿⣿⡟⠛⠛⠛⠉⠙⠛⠋⠀⠈⠉⠀⠈⠉⠁
⢸⣿⠿⠟⠋⠉⠀⢀⣾⡿⠉⠀⠈⠸⣿⣧⡀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀
⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠉⠁⠀⠀⠀⠀⠹⣿⣷⣤⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀
⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠈⠻⠃⠀
⢸⣿⣿⣿⣿⣿⣿⡿⢿⣿⡿⠟⢻⣿⣿⡟⠛⠛⠛⠉⠙⠛⠋⠀⠈⠉⠀⠈⠉⠁
⢸⣿⠿⠟⠋⠉⠀⢀⣾⡿⠉⠀⠈⠸⣿⣧⡀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀
⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠉⠁⠀⠀⠀⠀⠹⣿⣷⣤⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀
⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠈⠻⠃⠀
Re: Lőszer újratöltés
Ez mennyire pontos ? Nem a m/s -ra gondolok , henem hony nem összevissza fals adatokat mér ? Alin láttam hasonlót ...vato írta: ↑2024.03.12. 07:42 Nekem ilyen van, egesz nagy a kapu, pontos es rossz fenyviszonyoknal is megy, infrakapus:
(Tartalek panelt erdemes hozza venni, ha ellőnéd )
https://www.ebay.com/itm/234583466992?m ... media=COPY
Re: Lőszer újratöltés
Az enyémről tudok nyilatkozni ami ugyanilyen (egy magyar sractol vettem anno vadaszapron arult többet), az pontos. Gumis fegyverekhez vettem de mérés előtt élessel vagy airsofttal minidg “hitelesítettem” azoknál kiugró érték nélkül stabil adatokat mért (9 paranál, gyari lőszerrel +-5 -10 m/ s kb. )
⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⢀⣠⣴⣶⣶⣤⣤⣤⣤⣶⣶⣶⣶⣶⣶⣦⣤⣤⡀⠀⠀⣶⠀
⢸⣿⣿⣿⣿⣿⣿⡿⢿⣿⡿⠟⢻⣿⣿⡟⠛⠛⠛⠉⠙⠛⠋⠀⠈⠉⠀⠈⠉⠁
⢸⣿⠿⠟⠋⠉⠀⢀⣾⡿⠉⠀⠈⠸⣿⣧⡀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀
⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠉⠁⠀⠀⠀⠀⠹⣿⣷⣤⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀
⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠈⠻⠃⠀
⢸⣿⣿⣿⣿⣿⣿⡿⢿⣿⡿⠟⢻⣿⣿⡟⠛⠛⠛⠉⠙⠛⠋⠀⠈⠉⠀⠈⠉⠁
⢸⣿⠿⠟⠋⠉⠀⢀⣾⡿⠉⠀⠈⠸⣿⣧⡀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀
⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠉⠁⠀⠀⠀⠀⠹⣿⣷⣤⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀
⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠈⠻⠃⠀
Re: Lőszer újratöltés
Gyári dobozt használnék, a legkisebbet, ami megmaradt. Régi címke eltávolít, félreérthetetlenül felcimkéz , átszór.
A sorrend számít, a címke életet menthet - ha csak 1% esély van rá hogy benézhető, életveszélyes dolgoknál azt az esélyt sem adjuk meg.
Egyébként bármilyen antisztaktikus tároló edény megteszi. A statikus töltés mértéke a felülettel arányos - elvileg kicsi konténernél meg csak antisztatikusság sem lenne életbevágó , pl egy 35mmes polimer filmkazetta is biztonságos lehet, pláne grafit poros lőporral - de ez nem ideális. Jól záródó, csavaros vagy csatos fém konténer - pl tea, drazsé díszdoboz - is biztonságos, csak nem mindig praktikus.
Si vis pacem - CCCLVII magnum… μολὼν λαβέ
Re: Lőszer újratöltés
Amikor üres hüvellyel (+ráforrasztott rézhuzal foganytú) mértem ki lőport, akkor én egy kis Nutellás üvegpohárba öntöttem ki átmenetileg a lőport. Ha jól értem ilyesmire gondolsz te is.
Malo periculosam, libertatem quam quietam servitutem.
Re: Lőszer újratöltés
Valami, ami légmentesen zár, nyilván, és térfogatra nem lényegesen nagyobb, mint a por mennyisége benne.
Befőttesüveg akkor jó? Bár focizni nem célszerű vele.
Tárolóhely ellenőrzésnél is elfogadják...?
Merthogy a tanfolyamon az volt a mondás, hogy a dobozok olyanok, hogy ne tudjon nagyon gyorsan átugrani a tűz az egyikről a másikra.
- qqriq
- Peacemaker
- Hozzászólások: 14284
- Csatlakozott: 2018.06.04. 20:33
- Tartózkodási hely: internet
- Kapcsolat:
Re: Lőszer újratöltés
he??
"Lőszerelemet eredeti gyári csomagolásában, ablakkal rendelkező helyiségben, a számottevő mértékű külső erőhatásnak is ellenálló anyagból készült és biztonsági zárral ellátott szekrényben vagy lefújó nyílásokkal ellátott lemezszekrényben úgy kell tárolni, hogy ahhoz illetéktelenek ne férjenek hozzá."

AndyA írta: ↑2024.03.12. 09:27 Valami, ami légmentesen zár, nyilván, és térfogatra nem lényegesen nagyobb, mint a por mennyisége benne.
Befőttesüveg akkor jó? Bár focizni nem célszerű vele.
Tárolóhely ellenőrzésnél is elfogadják...?
Merthogy a tanfolyamon az volt a mondás, hogy a dobozok olyanok, hogy ne tudjon nagyon gyorsan átugrani a tűz az egyikről a másikra.
ingyom bingyom tálib-e?
Re: Lőszer újratöltés
Ilyet ne csinálj.AndyA írta: ↑2024.03.12. 09:27 Valami, ami légmentesen zár, nyilván, és térfogatra nem lényegesen nagyobb, mint a por mennyisége benne.
Befőttesüveg akkor jó? Bár focizni nem célszerű vele.
Tárolóhely ellenőrzésnél is elfogadják...?
Merthogy a tanfolyamon az volt a mondás, hogy a dobozok olyanok, hogy ne tudjon nagyon gyorsan átugrani a tűz az egyikről a másikra.
Malo periculosam, libertatem quam quietam servitutem.
Re: Lőszer újratöltés
Semmibe, aminek van repeszhatása.AndyA írta: ↑2024.03.12. 09:27 Valami, ami légmentesen zár, nyilván, és térfogatra nem lényegesen nagyobb, mint a por mennyisége benne.
Befőttesüveg akkor jó? Bár focizni nem célszerű vele.
Tárolóhely ellenőrzésnél is elfogadják...?
Merthogy a tanfolyamon az volt a mondás, hogy a dobozok olyanok, hogy ne tudjon nagyon gyorsan átugrani a tűz az egyikről a másikra.
Re: Lőszer újratöltés
Tegnap kronóztam minden gyári .44 lőszert, amit találtam az almáriumban. Idegesített, hogy gyári lőszerrel miért bántja az én .44 Magnumom még a mindent is kibíró hivatalos IMSSU célokat is, és miért nem a többi, ugyanolyan hosszú csövű , gyári lőszert használó .44 Magnummal versenyzőnél. A Blaser csencseltem sporttárssal, a Gecot direkt vettem. Fiocchi volt dögivel itthon.
Hát megvan, miért. A 240 graines SJSP Fiocchi brutálisan erősebb, mint bármi más. Gyári adatokkal, más lőszerekkel összehasonlítva - mindenhogy. Eddig is tudtam, hogy még Magnum világban is “hot”nak számít, de mihez képest? Konkrétan 500 FPS volt a leggyengébb és a legerősebb gyári Magnum között. Ez torkolati energiában már több, mint 70%akal magasabb nem csoda, hogy a Fiocchi tavaly leszakította a p.csaba a láncokról a belövőcélt
9,5 colos Ruger Super Redhawkból mértem a sebességeket. Csak 2-2 darabot , mert eleve bontott doboz volt, szerettem volna, hogy marad 45 -45 mindegyikből egy versenyre.
Fiocchi gyári 240 gr SJSP
1616
1660
Blaser Alu hüvelyes gyári 240 gr SJHP
1097
1120
Geco gyári 230 gr FMJ-TC
1211
1166
(Magtechet nem tudtam szerezni időben de azt mondják hogy az is relatíve “gyenge”, mert Petinek a Celeritason panaszkodnak az élménylövők hogy nem b.sz oda annyira )
A nálam rutinosabbak mind azt mondták, hogy a komolyabb sziluettlövők mind maguknak töltik, mert egyszerűen megjósolhatatlan meddig lesz kapható XY lőszer, és a gyártó is simán cserélgeti a lőporfajtákat, töltetet, mindent az évek során.
Ezen kívül teszteltem 4 féle saját fejlesztésű .44 Spec és .44 Magnum töltetet, pl
Gyenge plinker 240 graines Ares SWC N320 porral.
Magnum töltetet 240 JHP (N320 pisztoly és N110 puska porokkal), mert van egy doboz qrvadrága Nosler lövedéken
Egy nagyon ígéretes 300gr Ares cast ólom töltetet N110-el 100 méteres sziluettre. Ez olcsó is, pontos is, nehéz is, ráadásul jó a BCje, ezért nem esik sokat még 100 méteren sem. 25 méteren hiperpontos volt.
Ha érdekel valakit a jegyzőkönyv, vagy hogy mennyi időt el kehet cseszni “tökéletes” gyenge céllövő és erős de nem túl erős sziluett töltet keresésével , csak szóljatok kéretlenül nem szeretnék senkit sem ezzel fárasztani.

Korábban volt arról vita, hogy mi rúg nagyobbat : lassú, nehezebb lövedék , vagy a gyors, könnyű?
Ugyanolyan torkolati energiánál nyilvánvalóan a kicsi rúg kisebbet. Az energia a sebesség négyzetével arányos, az impulzus pedig egyenesen arányos. Na de mi van, ha ugyanarra a Power Faktorra van töltve a lőszer? (PF = sevesség*lövedék tömeg, a lőszer újratöltés én megszokott idióta nem metrikus birodalmi egységekben kifejezve) Itt már eltértek a vélemények. A visszarúgás elvileg az impulzussal áll rokoni viszonyban lehalábbis ahhoz kellene közelebb állnia, de a gyakorlatban - az időbeli lefutasa, és a fegyverek kialakítása miatt - az érzet eztől eltérhet.
Ismert , 125 Power faktorú , 158 graines (nehéz) .38 Special lőszerem már volt.
Töltöttem egy 3-as teszt sorozatot, 125 graines lövedékkel, aminek mérések alapján a legerősebb tagja pont 124 faktorra jött ki.
Teszt: 4” Chiappa Rhino. A lőszereket ismert sorrendben , felváltva, ill kettesével felváltva is kilőttem, mindegyiket revolverezve. Visszarúgást szubjektív érzetem alapján ítéltem meg.
Tapasztalatok:
Az egyforma (124/125) power faktorú lőszerek visszarúgása számomra teljesen megkülönbözhetetlen volt.
A sorozat két szomszédos tagjának - 4 power faktornyi - teljesítménye ugyancsak megkülönbözhetetlen volt számomra. A sorozat két szélső tagjánál (8 power faktornyi eltérés) egy nagyon halvány különbséget éreztem - ennek a rendszernek (Petya + Rhino) nagyjából ennyi lehet az érzékenysége versenyen kizárt, hogy észrevegyek ekkora eltéréseket.
Konklúzió:
A faktorra töltött lassú-nehéz és gyors-könnyű lövedék visszarúgás érzete ugyanaz. Különböző sebességre töltve ugyanazt a lövedéket 8 power faktornyi eltérés is szinte észrevehetetlen. A gyakorlatban ekkora eltérések dinamikus lövészetnél elhanyagolhatóak.
JK ld lent
A referencia:
158 gr LRN 4,6gr v-N320. Krimp - erős
Mély ültetés váll fölötti krimp COL
818
796
767
ES: 51
AVG 794
PF: 125
A teszt sorozat :
Magtech bronz SP - kézi ültetes
“125 faktorra töltés” Tesz sorozat :
5,0 piros csapi jelölés 12 db
942
940
880
939
890
963
AVG 925
ES 83
PF116
5,2 piros/kék csapi jelölés 12 db
959
976
980
924
964
AVG 960
ES 56
PF 120
5,4 kék csapi 12 db
987
998
1000
973
AVG 990
ES 27
PF: 124

Ez nagyon érdekes, köszi szépen a megosztást!Petya357 írta: ↑2024.03.17. 19:14 Korábban volt arról vita, hogy mi rúg nagyobbat : lassú, nehezebb lövedék , vagy a gyors, könnyű?
Ugyanolyan torkolati energiánál nyilvánvalóan a kicsi rúg kisebbet. Az energia a sebesség négyzetével arányos, az impulzus pedig egyenesen arányos. Na de mi van, ha ugyanarra a Power Faktorra van töltve a lőszer? (PF = sevesség*lövedék tömeg, a lőszer újratöltés én megszokott idióta nem metrikus birodalmi egységekben kifejezve) Itt már eltértek a vélemények. A visszarúgás elvileg az impulzussal áll rokoni viszonyban lehalábbis ahhoz kellene közelebb állnia, de a gyakorlatban - az időbeli lefutasa, és a fegyverek kialakítása miatt - az érzet eztől eltérhet.
Ismert , 125 Power faktorú , 158 graines (nehéz) .38 Special lőszerem már volt.
Töltöttem egy 3-as teszt sorozatot, 125 graines lövedékkel, aminek mérések alapján a legerősebb tagja pont 124 faktorra jött ki.
IMG_5884.jpeg
Teszt: 4” Chiappa Rhino. A lőszereket ismert sorrendben , felváltva, ill kettesével felváltva is kilőttem, mindegyiket revolverezve. Visszarúgást szubjektív érzetem alapján ítéltem meg.
IMG_5885.jpeg
Tapasztalatok:
Az egyforma (124/125) power faktorú lőszerek visszarúgása számomra teljesen megkülönbözhetetlen volt.
A sorozat két szomszédos tagjának - 4 power faktornyi - teljesítménye ugyancsak megkülönbözhetetlen volt számomra. A sorozat két szélső tagjánál (8 power faktornyi eltérés) egy nagyon halvány különbséget éreztem - ennek a rendszernek (Petya + Rhino) nagyjából ennyi lehet az érzékenysége versenyen kizárt, hogy észrevegyek ekkora eltéréseket.
Konklúzió:
A faktorra töltött lassú-nehéz és gyors-könnyű lövedék visszarúgás érzete ugyanaz. Különböző sebességre töltve ugyanazt a lövedéket 8 power faktornyi eltérés is szinte észrevehetetlen. A gyakorlatban ekkora eltérések dinamikus lövészetnél elhanyagolhatóak.
JK ld lent
A referencia:
158 gr LRN 4,6gr v-N320. Krimp - erős
Mély ültetés váll fölötti krimp COL
818
796
767
ES: 51
AVG 794
PF: 125
A teszt sorozat :
Magtech bronz SP - kézi ültetes
“125 faktorra töltés” Tesz sorozat :
5,0 piros csapi jelölés 12 db
942
940
880
939
890
963
AVG 925
ES 83
PF116
5,2 piros/kék csapi jelölés 12 db
959
976
980
924
964
AVG 960
ES 56
PF 120
5,4 kék csapi 12 db
987
998
1000
973
AVG 990
ES 27
PF: 124
Ismételjük meg valamikor öntöltővel ezt a kísérletet! Azt várom, hogy ott se lesz érezhető a különbség, de lehetnek meglepetések.
Malo periculosam, libertatem quam quietam servitutem.
Re: Lőszer újratöltés
+1
Továbbra a Chiappa Rhino sajátossága az alacsony csőtengely, amit pont a visszarugás érzet csökkentése miatt terveztek oda (nincs más .38-asom, azzal teszteltem amim van). Ez a geometria nyilván csökkenti a “tesztberendezés” érzékenységét. Hiába könnyű (ami növeli az érzékenységet ), egy Klokkal is tök jó lenne ugyanezt kipróbálni.
Si vis pacem - CCCLVII magnum… μολὼν λαβέ
Re: Lőszer újratöltés
Nemsokára lesz nehezebb lövedékem, akkor meglátjuk az mit mutat.Petya357 írta: ↑2024.03.17. 19:43 +1
Továbbra a Chiappa Rhino sajátossága az alacsony csőtengely, amit pont a visszarugás érzet csökkentése miatt terveztek oda (nincs más .38-asom, azzal teszteltem amim van). Ez a geometria nyilván csökkenti a “tesztberendezés” érzékenységét. Hiába könnyű (ami növeli az érzékenységet ), egy Klokkal is tök jó lenne ugyanezt kipróbálni.
Malo periculosam, libertatem quam quietam servitutem.
- qqriq
- Peacemaker
- Hozzászólások: 14284
- Csatlakozott: 2018.06.04. 20:33
- Tartózkodási hely: internet
- Kapcsolat:
Re: Lőszer újratöltés
faktor kornyekere toltott para eseteben nekem ugy tunt hogy a 125 graines nagyobbat utott mint a 148 graines viszont erzesre a gyors duplak jobban mentek a 125ossel mert gyorsabban visszatert a fegyver
de lehet csak pszihes ize volt mert loni nem tudok

Petya357 írta: ↑2024.03.17. 19:14 Korábban volt arról vita, hogy mi rúg nagyobbat : lassú, nehezebb lövedék , vagy a gyors, könnyű?
Ugyanolyan torkolati energiánál nyilvánvalóan a kicsi rúg kisebbet. Az energia a sebesség négyzetével arányos, az impulzus pedig egyenesen arányos. Na de mi van, ha ugyanarra a Power Faktorra van töltve a lőszer? (PF = sevesség*lövedék tömeg, a lőszer újratöltés én megszokott idióta nem metrikus birodalmi egységekben kifejezve) Itt már eltértek a vélemények. A visszarúgás elvileg az impulzussal áll rokoni viszonyban lehalábbis ahhoz kellene közelebb állnia, de a gyakorlatban - az időbeli lefutasa, és a fegyverek kialakítása miatt - az érzet eztől eltérhet.
Ismert , 125 Power faktorú , 158 graines (nehéz) .38 Special lőszerem már volt.
Töltöttem egy 3-as teszt sorozatot, 125 graines lövedékkel, aminek mérések alapján a legerősebb tagja pont 124 faktorra jött ki.
IMG_5884.jpeg
Teszt: 4” Chiappa Rhino. A lőszereket ismert sorrendben , felváltva, ill kettesével felváltva is kilőttem, mindegyiket revolverezve. Visszarúgást szubjektív érzetem alapján ítéltem meg.
IMG_5885.jpeg
Tapasztalatok:
Az egyforma (124/125) power faktorú lőszerek visszarúgása számomra teljesen megkülönbözhetetlen volt.
A sorozat két szomszédos tagjának - 4 power faktornyi - teljesítménye ugyancsak megkülönbözhetetlen volt számomra. A sorozat két szélső tagjánál (8 power faktornyi eltérés) egy nagyon halvány különbséget éreztem - ennek a rendszernek (Petya + Rhino) nagyjából ennyi lehet az érzékenysége versenyen kizárt, hogy észrevegyek ekkora eltéréseket.
Konklúzió:
A faktorra töltött lassú-nehéz és gyors-könnyű lövedék visszarúgás érzete ugyanaz. Különböző sebességre töltve ugyanazt a lövedéket 8 power faktornyi eltérés is szinte észrevehetetlen. A gyakorlatban ekkora eltérések dinamikus lövészetnél elhanyagolhatóak.
JK ld lent
A referencia:
158 gr LRN 4,6gr v-N320. Krimp - erős
Mély ültetés váll fölötti krimp COL
818
796
767
ES: 51
AVG 794
PF: 125
A teszt sorozat :
Magtech bronz SP - kézi ültetes
“125 faktorra töltés” Tesz sorozat :
5,0 piros csapi jelölés 12 db
942
940
880
939
890
963
AVG 925
ES 83
PF116
5,2 piros/kék csapi jelölés 12 db
959
976
980
924
964
AVG 960
ES 56
PF 120
5,4 kék csapi 12 db
987
998
1000
973
AVG 990
ES 27
PF: 124
ingyom bingyom tálib-e?
Re: Lőszer újratöltés
Magtech bronz csíkos ( Andy-féle) SP
4,9 v-N320 lőpor
COL 37,95-38,05mm
350 db
Erős roll krimp
Fegyver 4” Chiappa Rhino. Minden lövés DAban.
Ez a töltet egyáltalán nem lepkefing, IDPA faktort bőven tudja. De még mindig a gyári spektrum alsó fele. Hüvely telítettségét nem számoltam tudományosan, de szemre kb 60%. (Compressed loadban beleférne két adag) már nem kormol, stabil, nagyon pontos.
Vizsgáltam, hogy most, hogy végre van egy biztos teljesítményt nyújtó, pontos, több versenyen is bizonyított, lyukba lyukat lövő töltetem - vajon még mindig számít-e a lőpor eloszlása a hüvelyben.
(Előzmény: Ennél sokkal gyengébb töltettel hangra is hallottam, hogy tokból rántva gyengébben szólt az első. Én nem hallottam, ha nem figyeltem oda, de a Steel Challenge sporttársak igen) .
Na ez elmúlt, a fenti töltet hanghatása is stabil.
Minden lövés előtt lefordítva a csövet
854
908
876
911
879
862
ES 67
AVG 882
Minden lövés előtt felfelé firdítva a csövet
939
925
912
910
928
ES 29
AVG 923
(Egy nem ment el se DAban se SAban 5 próbálkozásra)
Konklúzió:
1. Mérhető a különbség , statisztikailag is szignifikáns. De dinamikus sportokban, ha nem pontot lövök 50-100 méterre (szoktam ilyet..), akkor elhanyagolható.
2. A segesség szórása (pontosabban - a terjedelem) a duplája úgy, hogy a lőpor nem a csappantyú közelében van fel halmozva. Dinamikus versenyszámokra hibátlan így is, de nagy távolságú pontlövészetre már nem ideális. Nem mindenhol engedik ám, hogy égnek fordítsd a fegyver csövét. Pedig az megoldja ezt a problémát.
============
Más
Produktivitás
Lee Single stage prés
Átállási idő NINCS benne, csak hosszú távon is tartható nettó ciklusidők, jó tempóban, de nem kapkodva. Fázisonként 50 darabos mintákon mertrm, legalább 2x, és előtte gyakorlásképpen még futtattam 50 darabot.
Ciklusidők 50 dbos sarzsok alapján:
Csapi ki + formázás : 4s
Tágítás: 3s
Csapoantyúzás (kézi) +ellenőrzés: 6s
Töltés + Ültetés + ellenőrzés 9s
Krimp 3s
Csomagolás: 1s
Totál 26 s/ lőszer
… + az egyszeri beállítás, átállás
+ mosás/vágas - már aki csinálja.
Ennek fényében ki leget számolni, kinek mennyit ér egy órája, és hogy megéri-e. Nekem a sima 9x19 nem éri meg, olcsóbb us, jobb is megvenni a boltit. De a drága lőszer szinte akármilyen órabérrel versenyképes marad, és ártól függetlenül minden olyan megéri , amit nem lehet kapni a boltban. Szó szerint megfizethetetlen a testre szabott lőszer. meg maga a feeling is - de most nem erre voltam kiváncsi, hanem a biznisz oldalára.
Nyilván lehet gyorsabban tölteni, és ki is lehet hagyni 1-2 ellenőrzést - de fele akkora akkor sem lesz az idő szükséglet - csak progresszív préssel lehet érdemben sokkal gyorsabban. Ott pedig azt mesélik. más gondok vannak - ameddig mindent beállít az ember, lemegy a nap…
Majd mérek átállási időket is. Aki dolgozott már Lean/autóipari környezetben, annak ismerős lehet a SMED - Single Minute Exchange of Die - az “egyperces átállási idő” technikája. Segítek: ottvmég nem tartunk…

Kipróbáltam a kalapácsos újratöltőt - a Lee Loadert - .38 Special kaliberben.mindig is szerettem volna egy ilyet. Mert… Nemtom. Mert csak.
Ugyanilyen:
https://youtu.be/MSCiRE4m70o?si=0pUjEO7Y-codLnpG
Egy verseny után, Esztergomban, improvizált asztal sarokban, összekalapáltam 3 darab lőszert. Ez remek szimuláció volt, milyen lehet nomád körülmények között/
zombiapokalipszisben használni Aznap már nem tudtuk ellőni, hiába siettem.
A hétvégén bepótoltam.
Teszt lövések, 4 colos revolverből:
1x kilőtt mosatlan vágatlan Geco hüvely
Új fajta (bronz csík) Magtech SP - kézi csappantyúzó
125 gr kék epoxi lövedék
Lee Llader kézi mérés 5.0 gr
krimpelve Loaderrel valamennyire (?)
896
846
869
Kormos hüvely
ES 50
AVG 870
Hogy miért kormol, nem sijerült tuti biztosan rájönnöm.tipp: A Lee préssel töltött, rollkrimpelt lőszereknél kicsit lassabb volt - a taper krimp gyengébben fogja - Valszeg kicsit kevésbé garekonyan ég el a lőpor, ha nem ugyanolyan erősen van lefojtva.
Az eszközzel hibátlan lőszert lehet gyártani. 7 évig ilyen el tartották az egyik benchrest világvsúcsot. Legalább 2x annyi idő egy lőszer legyártása, mint préssel - és kaliber specifikus. Cserébe elfér a zsebben, szó szerint - és nem drága, 50 Euró körül.
Mire jó?
- Lőtéren kísérletezni , ha nincs kedved a teljes felszerelést cipelni
- Ultra low costban újratölteni - ha még csak most kezdés, csak egy fajta lőszert szeretnél tölteni, és abból sem sokat - kifejezetten jó választás lehet, ennél olcsóbban már ténykeg nem lehet. Célszerű hozzá egy lőpor nerő kanál készlet, vagy egy pici mérleg.
-Zombi apokalipszis/tajga közepe
Ha már van présed, matricád - igazából túl sok minden pluszt Bem tud adni, csak annyit, hogy mobilis. “Cuki kis zsiráf”.
Ezekben a kaliberekben kapható:
22 Hornet
223 Remington
22/250
243 Winchester
6.5×55 Swedish Mauser
270 Winchester
7mm Rem.Magnum
7.62×54 Russian
30 M1 Carbine
30/30 Win (30 Rem)
308 Winchester
30/06 Springfield
303 British
45/70 Government
9mm Luger
38 Special
357 Magnum
44 Magnum
45 ACP
45 Colt

Citromsavas 18 fokos vízbe 15 percet voltak a hüvelyek az ultrahangos mosóba , mind S&B ... Pár darab a hüvely nyak felőli részen bronz színű lett .. Mitől lehet ?
Re: Lőszer újratöltés
Savas mosószerrel vigyázni kell, mert szelektíven kioldhatják a sárgarézből a fémeket. Az csak sacc, hogy azért ott, mert talán ott melegedett meg lövéskor a legjobban?
Linkelj képet.
-
- Fórumtag
- Hozzászólások: 314
- Csatlakozott: 2020.12.01. 19:00
Re: Lőszer újratöltés
Jaja, kioldja a cinket a sárgarézből, szép vörösréz hüvelyeket kapsz. Egy kiskanál citromsav elég pár liter vízbe (bár tulajdonképpen nem tudom, minek is kéne bele egyáltalán... Talán a réz-oxidot vagy a grünspant feloldani? Többi vegyész jelentkezzen konzíliumra, Vadmedve felkészül.)
Re: Lőszer újratöltés
Ilyen? Mindig csak a nyak felől, és van egy viszonylag jól látható átmenet, mindig ugyanott?
Ha igen, akkor nem kell vele foglalkozni. Az elszineződés a hüvelynyak hőkezelése közben keletkezik. Azért hő kezelik, hogy rugalmasabb legyen, jobban bírja a tágíást, krimpelést, tágítást.
A citromsav max kihozza a hőkezelés által okozott elszíneződés színét, szerintem csak sokkal kontrasztosabb lesz az, ami eleve ott volt. Ennyi idő alatt IMHO nem tud semmit kioltani, legalábbis nem elég mélyen ahhoz, hogy számítson.
Használj kevesebb citromsavat
Si vis pacem - CCCLVII magnum… μολὼν λαβέ
Re: Lőszer újratöltés
2 literhez ment kb evőkanálnyi citromsav , akkor kevesebb kell. Itt írták többen , hogy citromsav + ultra kombó jól tisztít .Chronicus Magnumitis írta: ↑2024.03.19. 19:28 Jaja, kioldja a cinket a sárgarézből, szép vörösréz hüvelyeket kapsz. Egy kiskanál citromsav elég pár liter vízbe (bár tulajdonképpen nem tudom, minek is kéne bele egyáltalán... Talán a réz-oxidot vagy a grünspant feloldani? Többi vegyész jelentkezzen konzíliumra, Vadmedve felkészül.)
Re: Lőszer újratöltés
Az szerintem nem sok, én többet rakok negyed annyi vízbe - lehet feleslegesen, de gondot nem okoz. Szerintem max meglévő sérülést, oxidációt, ilyesmit hozhat elő max.
A képeden én így első blikkre őszintén szólva nem is látom, mit kellene látni.
Malo periculosam, libertatem quam quietam servitutem.
Re: Lőszer újratöltés
Az ultra+citromsav jól tisztítja a kormot, koszt a hüvelyről, csapifészekből, meg a kenőanyagot is.Chronicus Magnumitis írta: ↑2024.03.19. 19:28 Jaja, kioldja a cinket a sárgarézből, szép vörösréz hüvelyeket kapsz. Egy kiskanál citromsav elég pár liter vízbe (bár tulajdonképpen nem tudom, minek is kéne bele egyáltalán... Talán a réz-oxidot vagy a grünspant feloldani? Többi vegyész jelentkezzen konzíliumra, Vadmedve felkészül.)
Malo periculosam, libertatem quam quietam servitutem.
Re: Lőszer újratöltés
A citromsav igazából a víz lágyításához szükséges.1 liter vízhez elég 2-3gramm.És nem bántja a hüvelyt.Az ultra meg pengén megtisztítja.
Re: Lőszer újratöltés
https://img.fruugo.com/product/5/25/426343255_max.jpg
Ennél a típusú chronónál mire kell figyelni , hogy ne legyen fals a mérés ? Van valami , amivel meg tud viccelni ? Milyen messze érdemes tenni a torkolattól ?

- WildBear23
- Veterán
- Hozzászólások: 6564
- Csatlakozott: 2018.06.10. 12:50
Re: Lőszer újratöltés
Jaja, jól írod.Chronicus Magnumitis írta: ↑2024.03.19. 19:28 Jaja, kioldja a cinket a sárgarézből, szép vörösréz hüvelyeket kapsz. Egy kiskanál citromsav elég pár liter vízbe (bár tulajdonképpen nem tudom, minek is kéne bele egyáltalán... Talán a réz-oxidot vagy a grünspant feloldani? Többi vegyész jelentkezzen konzíliumra, Vadmedve felkészül.)
A citromsav nem lágyítja a vizet, de oldja a felületi oxidot, meg zöldülést (ami bázisos rézkarbonát).
Ne legyen túl sok citromsav / túl sokáig, mert a felületből kioldja a cinket, meg szerintem repedésre hajlamossá teszi.
*** Rationaliorem legem de armis scribere necesse est!***
Re: Lőszer újratöltés
Benne van a használati utasításbanTrailm írta: ↑2024.03.21. 06:36 https://img.fruugo.com/product/5/25/426343255_max.jpg
Ennél a típusú chronónál mire kell figyelni , hogy ne legyen fals a mérés ? Van valami , amivel meg tud viccelni ? Milyen messze érdemes tenni a torkolattól ?
Pár méterre érdemes tenni. Legalább 1-2 méter. Nagyon messzebbre sem érdemes, mert szétlövöd egyszer kölcsönben mért valaki a kronómmal, sikerült gumival eltalálni a fém rudat (nem lett nagy baja, kiegyenesítettem)
A fém rudak és a műanyag csík csak direkt napsütésben szükséges - árnyékot ad. Szórt fényben, felhős égnél felesleges
Fény kell neki. Több fórumtárs LED fénnyel tuningolta, és boldogak. Zárt téren nagyon vegyes tapasztalataim vannak. Sehol sem működik, ahol villog a fény - ez a gyakorlatban minden fénycső, és a LED lámpák egy jelentős része.
A pontosságot - etalon hiányában - házilag nehéz megítélni, de nekem sosem volt olyan gondom, ahol a kronó megbízhatósága merült fel, mint szempont. Gyér fényben van olyan, hogy nem mer, de akkor hibát ír ki (pl 1 szenzor nem mert, 2. Szenzor nem mér), és nem helytelen értéket.
Ami meg tudja zavarni, az a dupla töltet (pl guminál), vagy a fojtás (sörétesnél)
Ha az abszolút pontosságot nem is, de a relatív pontoságot és a megismételhetőségét egyszer leteszteltük Fortituval két teljesen egyforma Caldwell kronóval - nagyon kicsik voltak az eltérések. Az egyik - a közelebbi - mindig kb 3 fps-sel (1 m/s) többet mért - gyaníthatóan max ennyi lehet a hiba + azért lassul is a lövedék minden méteren. A legjobb az lett volna, ha megcseréljük a kronóm az, de arra már nem maradt idő. De ekkora eltérések teljesen elhanyagolhatóak.
A gyakorlatban - ha nem vérgagyi szuperolcsó kronót veszel - nem a pontosság lesz a legnagyobb problémád, hanem az, hogy nem minden mesterséges világítással működik, és felhős időben, vagy szürkület előtt már nem mindig mer.
Si vis pacem - CCCLVII magnum… μολὼν λαβέ
Re: Lőszer újratöltés
A fekete rézoxidot mivel lehet vegyileg eltávolítani?WildBear23 írta: ↑2024.03.21. 06:43 Jaja, jól írod.
A citromsav nem lágyítja a vizet, de oldja a felületi oxidot, meg zöldülést (ami bázisos rézkarbonát).
Ne legyen túl sok citromsav / túl sokáig, mert a felületből kioldja a cinket, meg szerintem repedésre hajlamossá teszi.
Re: Lőszer újratöltés
Az enyém olyan LED tuningot kapott, hogy 12V akksiról járnak a LED-ek. Az nem villog...Petya357 írta: ↑2024.03.21. 08:49 Benne van a használati utasításban
Pár méterre érdemes tenni. Legalább 1-2 méter. Nagyon messzebbre sem érdemes, mert szétlövöd egyszer kölcsönben mért valaki a kronómmal, sikerült gumival eltalálni a fém rudat (nem lett nagy baja, kiegyenesítettem)
A fém rudak és a műanyag csík csak direkt napsütésben szükséges - árnyékot ad. Szórt fényben, felhős égnél felesleges
Fény kell neki. Több fórumtárs LED fénnyel tuningolta, és boldogak. Zárt téren nagyon vegyes tapasztalataim vannak. Sehol sem működik, ahol villog a fény - ez a gyakorlatban minden fénycső, és a LED lámpák egy jelentős része.
A pontosságot - etalon hiányában - házilag nehéz megítélni, de nekem sosem volt olyan gondom, ahol a kronó megbízhatósága merült fel, mint szempont. Gyér fényben van olyan, hogy nem mer, de akkor hibát ír ki (pl 1 szenzor nem mert, 2. Szenzor nem mér), és nem helytelen értéket.
Ami meg tudja zavarni, az a dupla töltet (pl guminál), vagy a fojtás (sörétesnél)
Ha az abszolút pontosságot nem is, de a relatív pontoságot és a megismételhetőségét egyszer leteszteltük Fortituval két teljesen egyforma Caldwell kronóval - nagyon kicsik voltak az eltérések. Az egyik - a közelebbi - mindig kb 3 fps-sel (1 m/s) többet mért - gyaníthatóan max ennyi lehet a hiba + azért lassul is a lövedék minden méteren.
IMG_5370.jpeg
A legjobb az lett volna, ha megcseréljük a kronóm az, de arra már nem maradt idő. De ekkora eltérések teljesen elhanyagolhatóak.
A gyakorlatban - ha nem vérgagyi szuperolcsó kronót veszel - nem a pontosság lesz a legnagyobb problémád, hanem az, hogy nem minden mesterséges világítással működik, és felhős időben, vagy szürkület előtt már nem mindig mer.
Re: Lőszer újratöltés
Én simán az airsoftos lipo akkumról hajtom a ledszalagokat.
Malo periculosam, libertatem quam quietam servitutem.
Re: Lőszer újratöltés
Köszi a bőséges válasz . Jól értelmezem , a felső ledsorok nem speckók , csak sima led világítás ? Minden mérő egység az alsó részben van ? Vagy érdemes egy külön ledes lámpa mellé + megvilágításnak ?Petya357 írta: ↑2024.03.21. 08:49 Benne van a használati utasításban
Pár méterre érdemes tenni. Legalább 1-2 méter. Nagyon messzebbre sem érdemes, mert szétlövöd egyszer kölcsönben mért valaki a kronómmal, sikerült gumival eltalálni a fém rudat (nem lett nagy baja, kiegyenesítettem)
A fém rudak és a műanyag csík csak direkt napsütésben szükséges - árnyékot ad. Szórt fényben, felhős égnél felesleges
Fény kell neki. Több fórumtárs LED fénnyel tuningolta, és boldogak. Zárt téren nagyon vegyes tapasztalataim vannak. Sehol sem működik, ahol villog a fény - ez a gyakorlatban minden fénycső, és a LED lámpák egy jelentős része.
A pontosságot - etalon hiányában - házilag nehéz megítélni, de nekem sosem volt olyan gondom, ahol a kronó megbízhatósága merült fel, mint szempont. Gyér fényben van olyan, hogy nem mer, de akkor hibát ír ki (pl 1 szenzor nem mert, 2. Szenzor nem mér), és nem helytelen értéket.
Ami meg tudja zavarni, az a dupla töltet (pl guminál), vagy a fojtás (sörétesnél)
Ha az abszolút pontosságot nem is, de a relatív pontoságot és a megismételhetőségét egyszer leteszteltük Fortituval két teljesen egyforma Caldwell kronóval - nagyon kicsik voltak az eltérések. Az egyik - a közelebbi - mindig kb 3 fps-sel (1 m/s) többet mért - gyaníthatóan max ennyi lehet a hiba + azért lassul is a lövedék minden méteren.
IMG_5370.jpeg
A legjobb az lett volna, ha megcseréljük a kronóm az, de arra már nem maradt idő. De ekkora eltérések teljesen elhanyagolhatóak.
A gyakorlatban - ha nem vérgagyi szuperolcsó kronót veszel - nem a pontosság lesz a legnagyobb problémád, hanem az, hogy nem minden mesterséges világítással működik, és felhős időben, vagy szürkület előtt már nem mindig mer.
Re: Lőszer újratöltés
Alulról nézi, hogy elsuhan fölötte egy árnyék.
Ha van elég fény, akkor nem kell semmi, ill. ha túl erős, éles a fény, akkor kell fölé a két diffúzor, hogy egyenletes fényt lásson maga fölött.
Azután ha ez pont egy LED-sor fénye, mert olyan helyen használod, ahol nincs elég külső fény ehhez, az már mindegy neki.
P.s.: A diffúzorokba vagy azok helyére épített LED-sor nem gyári cucc, hanem utólagos, házilag készült holmi.
Re: Lőszer újratöltés
Köszi . Így már értem .AndyA írta: ↑2024.03.21. 11:03 Alulról nézi, hogy elsuhan fölötte egy árnyék.
Ha van elég fény, akkor nem kell semmi, ill. ha túl erős, éles a fény, akkor kell fölé a két diffúzor, hogy egyenletes fényt lásson maga fölött.
Azután ha ez pont egy LED-sor fénye, mert olyan helyen használod, ahol nincs elég külső fény ehhez, az már mindegy neki.
P.s.: A diffúzorokba vagy azok helyére épített LED-sor nem gyári cucc, hanem utólagos, házilag készült holmi.
- WildBear23
- Veterán
- Hozzászólások: 6564
- Csatlakozott: 2018.06.10. 12:50
Re: Lőszer újratöltés
Bármilyen savval, pl. a kedvenc citromsavaddal , de szerintem a vizes ammónia-oldat (szalmiákszesz) is oldja.
Miről szeretnéd eltávolítani? Hüvelyről?
*** Rationaliorem legem de armis scribere necesse est!***
Re: Lőszer újratöltés
Éppen a tisztítási módszerek tesztelése végett szedtem össze a fűben jó ideje heverő, vastagon feketére oxidálódott hüvelyeket. Az UH tisztítófolyadék a nagyját leszedte, de maradt látható nyoma.WildBear23 írta: ↑2024.03.21. 21:19 Bármilyen savval, pl. a kedvenc citromsavaddal , de szerintem a vizes ammónia-oldat (szalmiákszesz) is oldja.
Miről szeretnéd eltávolítani? Hüvelyről?
A kerámia a dobban viszont úgy lepucolta, hogy nem tudtam megmondani, melyik hüvely volt ez.
Re: Lőszer újratöltés
Tegnap Chronyztam én is egy kicsit.
Egyfelől egészen jól számol a Gordon Reloading Tool. Amit mondott N310 és N330-ból lőpormennyiséget 38-as lőszerre, azonos lövedékkel és azonos sebességgel a cső végén, az a Chrony szerint 1050 ill. 1085 fps körül volt, ami szinte mérési hibán belüli eltérés.
Az is kiderült, hogy a Lapua Midas+ lőszerrel miért nem tölt mindig rendesen újra a GSP. Míg a Geco Semi Auto és a kék Magtech 1000 fps fölötti értékeket produkáltak, addig a Lapua alig 800-at, erősen subsonic.
Meg az is kiderült, hogy ha az ember pontosan adagolja a lőport (esetemben ez +/- 0,05gr-nél kisebb eltérést jelent 4-5gr-es töltetek esetén), akkor egészen jól alakulnak a lőszerek szórásai a sebességet illetően is. +/- 30 fps-en belül volt a szórás a mondott 1050 ill. 1085 körüli értékeknél, ami szerintem már nem rossz.

Egy Budapesti lőtér tulajdonos tízezerszám tölt újra. MINDENT kipróbált. Tényleg mindent IS. Sokszor, nagy volumenben. Megkértem, hogy mutassa meg a tisztítást.AndyA írta: ↑2024.03.22. 08:08 Éppen a tisztítási módszerek tesztelése végett szedtem össze a fűben jó ideje heverő, vastagon feketére oxidálódott hüvelyeket. Az UH tisztítófolyadék a nagyját leszedte, de maradt látható nyoma.
A kerámia a dobban viszont úgy lepucolta, hogy nem tudtam megmondani, melyik hüvely volt ez.
Azt mondta, hogy ami a legeslegjobban működik az a tumbler, minél nagyobb, méghozzá az a fajta, amihez gyárilag adnak pár kiló direkt hozzá való acéltüskét. Ilyen ni:
Beleszórja a kormos, sáros, földbe taposott hüvelyt, úgy ahogy van, összesöpört lőtéri szeméttel és fűszálakkal ha kürtérről van hüvely - kijön olyan szépen, csillogóan, hogy szinte megkülönbözhetetlen a gyári újtól.
Nyilván otthonra ez a konkrét rig magunk féle koca usernek overkill, de az üzenet , amit meghallottam, az volt, hogy tumbler, valami kemény töltő anyaggal (acél, kerámia) a jó irány
Elvagyok a kis ultrahangos mosómmal, és meg van benne tartalék (a Fortitu féle citromsavas ultrát még mindig nem próbáltam ), de azt mondják a nálam okosabbak, hogy a tumbler még jobb.
Si vis pacem - CCCLVII magnum… μολὼν λαβέ
Re: Lőszer újratöltés
Nem drágább egy hasonló méretű ultrahangos mosónál, sőt:Petya357 írta: ↑2024.03.22. 09:27 Egy Budapesti lőtér tulajdonos tízezerszám tölt újra. MINDENT kipróbált. Tényleg mindent IS. Sokszor, nagy volumenben. Megkértem, hogy mutassa meg a tisztítást.
Azt mondta, hogy ami a legeslegjobban működik az a tumbler, minél nagyobb, méghozzá az a fajta, amihez gyárilag adnak pár kiló direkt hozzá való acéltüskét. Ilyen ni:
IMG_5492.jpeg
IMG_5491.jpeg
Beleszórja a kormos, sáros, földbe taposott hüvelyt, úgy ahogy van, összesöpört lőtéri szeméttel és fűszálakkal ha kürtérről van hüvely - kijön olyan szépen, csillogóan, hogy szinte megkülönbözhetetlen a gyári újtól.
Nyilván otthonra ez a konkrét rig magunk féle koca usernek overkill, de az üzenet , amit meghallottam, az volt, hogy tumbler, valami kemény töltő anyaggal (acél, kerámia) a jó irány
Elvagyok a kis ultrahangos mosómmal, és meg van benne tartalék (a Fortitu féle citromsavas ultrát még mindig nem próbáltam ), de azt mondják a nálam okosabbak, hogy a tumbler még jobb.
https://vi.aliexpress.com/item/1005002865061930.html
Az 5 kg-s kell belőle (van 3 kg-s is). Ebbe belefér úgy 300 db 38-as, 400-450 db kilences, de még 357-ből is legalább 250 db. Egy órára állítható az órája, annyi bőven elég szokott lenni. Én a Birchwood UH tisztítókoncentrátumból szoktam 3-4 cseppet (!!!) beletenni, már attól is masszívan felhabzik, és ez a cucc direkt hüvelyek tisztítására való, vagyis amit kell, leszed, de a hüvely anyagát nem bántja.
Kell hozzá még ebből három csomaggal, a legkisebb, 1,3x3 mm-es fajta van nekem:
https://vi.aliexpress.com/item/1005003635279166.html
A kerámia kicsit jobban "dörzsis", mint az acéltüske, nem lesz annyira szép és csillogó utána a hüvely, inkább olyan selyemfényű. De tiszta lesz, az biztos. Én elsőre csak univerzális szerszámmal kicsapizok, és tisztítás után formázok, így a szerszám lesimítja a felületet, attól lesz valamivel csillogósabb, mint frissen a tumblerből kivéve.
De acéltüske is van több méretben, ha valaki azt szereti jobban. Egy ekkora tumblerbe kell kb. 2-2,5 kg (a 3 kg kicsi tumblerbe éppen, hogy elég volt az 1 kg):
https://vi.aliexpress.com/item/4001250089769.html
Ez nekem azért nem jött be, mert nem lehet belenyúlni, azonnal összeszurkálja az ember kezét, szóval nekem elég nehezen volt kezelhető (lehet, nem a 0,5x5 mm-est kellett volna venni...?). A kerámiát simán kézzel átforgatom a gyümölcsmosó kosárban, hogy kipotyogjon belőle az apraja, miközben átmosom.
Re: Lőszer újratöltés
Nos én csináltam egy kis betonkeverőt egy 5 literes tuppervari edényből meg egy lada ablaktörlő motorból.Paszos a teteje nem enged.Nem volt fasza mert kerek sima csúszott benne a hüvely.Kibéleltem egy rücsis gumiszőnyeg darabbal.Igenfasza lett.Acéltüskét azóta sem vettem.A csapi üllő marha jól helyette .Nem különösebben érdekel hogy a citromsav mit csinál a vízzel de az ultra jobban habzik tőle.A citronysavasultrásvízzel meg a teszkós tüskével forgatom egy órát kb és faszajóPetya357 írta: ↑2024.03.22. 09:27 Egy Budapesti lőtér tulajdonos tízezerszám tölt újra. MINDENT kipróbált. Tényleg mindent IS. Sokszor, nagy volumenben. Megkértem, hogy mutassa meg a tisztítást.