Bemásolok egy Facebook posztot, mert éppen ezzel a témakörrel foglalkozik, kiterjesztett értelemben.
Forrás:
https://www.facebook.com/kardblog/
"Hétfőn kezdődött Moszkva mellett az Armija-2022 elnevezésű haditechnikai kiállítás, melynek nyitóbeszédében Putyin így nyilatkozott: „Moszkva nagyra értékeli történelmileg tartósnak, barátinak és bizalminak bizonyult kapcsolatait a latin-amerikai, ázsiai és afrikai országokkal, és kész korszerű fegyvereket felkínálni szövetségeseinek és partnereinek”.
A kiállítás maga és a kijelentés is általános derültséget okozott a különböző médiafelületeken. Gyakran lehetett találkozni azzal a megállapítással, hogy az évszázad egyik átverése az orosz hadiipar, mely épp most mutatja be élesben az ukrán fronton, mire is képes valójában. Az összkép a legtöbb tekintetben lesújtó és az orosz hadvezetésen kívül csak a nyugati elemzők lepődtek meg jobban, mennyire túlbecsülték Oroszország képességeit.
Általánosan elmondható, hogy a hadviselés egy végtelenül komplex dolog, melynek kimenetelét az adott térben és időben rendelkezésre álló lehetőségek határozzák meg. Amelyik fél valamilyen téren ellensúlyozhatatlan fölénybe kerül a másikkal szemben, az nyer. Az utóbbi évtizedek háborúiban leginkább az aszimmetrikus hadviselés volt jellemző, ahol az egyik fél eleve behozhatatlan hátrányból indult, vagy pedig olyan konfliktusok zajlottak a világban, melyek technológiai színvonala annyira alacsony volt, hogy azokból nem lehetett következtetéseket levonni, miként is nézhet ki egy konvencionális háború a 21. században. Ezt változtatta meg az orosz invázió, ami pedig azt is megmutatta, milyen állapotban van a világ második legerősebbének tartott hadserege. Az eredmények tükrében pedig Putyin ajánlata a korszerű orosz fegyverekről minimum megmosolyogtató.
A közelmúltban az oroszok számos olyan fegyverrendszert bemutattak, melyről azt tartotta a világ, hogy a maguk nemében a páratlanok lehetnek. Ilyen volt az Armata harckocsi platform, a Szu-75 (Sakk-matt) vadászgép, a Tupolev PAK DA lopakodó bombázó, meg az ilyen-olyan hiperszonikus rakéták. A repülőgépek persze legfeljebb csak papíron és makettek formájában léteznek. A jelenleg legfejlettebb orosz vadászbombázóból a Szu-57-ből sem készült 20-nál több. Ugyan ez a helyzet az Armata tankokkal is amiből 2300 darab beszerzését tervezték 2020-ig, de talán ha néhány tucat legyártásra került belőle. Szimbolikus volt ez utóbbi típussal kapcsolatban, hogy az idei Győzelem Napi felvonuláson Moszkvában 3 darabot tervezek bemutatni, de végül csak kettő gurult végig a Vörös Téren.
Az Oroszország Fan Club lelkes rajongói ugyan minden percben várják az orosz csodafegyverek tömegének felbukkanását a fronton, melyek aztán három nap alatt kitűzik a szovjet zászlót az ukrán parlamentre. A valóság ezzel szemben viszont az, hogy ezek a fegyverek még évtizedes távlatban sem fognak megjelenni nagy számban, ha egyáltalán. Az orosz hadiipar ugyanis nagyban függ a nyugati technológiáktól: chipek, optikai eszközök, elektronikai rendszerek, szoftverek, anyagmegmunkálási és gyártási eljárások, egyéb úri mulatságok a hanyatló világból. Ezekhez viszont a szankciók miatt nem fognak hozzáférni egyhamar. Az évtizedben már biztos nem. Ennek megfelelően az orosz hadsereg most is és a belátható jövőben is abból kell főzzön ami van, ez pedig a legjobb esetben is a tuningolt szovjet technológia.
A legfejlettebb értelmezhető mennyiségben rendelkezésre álló orosz harckocsi jelenleg a T-90-es, ami a T-72-es alapjain készült, még a kilencvenes évek elején. Az oroszok vigyáznak is rájuk, nem sok került bevetésre, nagyjából két tucatnyit vesztettek belőle eddig. Az orosz hadseregre jellemző, hogy miközben kifejlesztésre került hozzá egy aktív védelmi rendszer, ezzel nem szerelték fel a bevetésre kerülő egységeket, így ugyanúgy könnyű célpontot jelentenek a nyugati páncélelhárító eszközöknek, mint a csirke ketreccel felszerelt T-72-esek. Nemrégiben kiderült, hogy a harckocsik esetében a reaktív páncélzattal is gondok vannak. A beérkező rakétákat a közvetlen becsapódás előtt felrobbantani képes töltetek helyett gumilapokat helyeztek a tankra felszerelt kazettákba.
A megfelelő gyalogsági támadás nélkül bevetett tankok tömegével esnek áldozatául a Javelineknek és egyéb anti-tank rakétáknak. A tankok megfelelő kísérete persze nem újdonság, az oroszoknak is van rá gépesített válasza is, a BMPT Terminator. Ezt az eszközt a csecsenföldi háborúk tapasztalatai alapján fejlesztették, hogy például a városi harcokban fedezetet nyújtson a harckocsiknak. Az egyébként félelmetesen kinéző harcjárműből is néhány tucatnyi áll az oroszok rendelkezésére. Az ukrajnai harcok során viszont gyorsan kiderült, hogy hiába aggatnak fel egy lánctalpas alapra két gépágyút, egy géppuskát, két gránátvetőt és négy rakéta kilövőt, ha az eszköz vezérlése nem teszi lehetővé ezek egyidejű használatát. Karácsonyfának remekül szolgál, harci szituációban kevésbé.
Súlyos gondok vannak a légierővel is. Nevesen az, hogy praktikusan használhatatlan. Az oroszok nem rendelkeznek nagy hatótávolságú precíziós bombákkal és rakétákkal (vagy csak kis mennyiségben), így vagy teljesen a szerencsére bízzák és nagy magasságból megpróbálnak bombázni, vagy pedig ha nagyjából pontosan akarják a célt eltalálni, akkor alacsonyan kell repülniük. A nagy magasságú repüléssel az a probléma, hogy az ukrán légvédelem még mindig képes megoldani az ilyen helyzeteket az ősrégi Buk rendszerekkel, az alacsonyan repülő gépeket pedig nyugati országokból rájuk öntött faék egyszerű vállról indítható rakéták is leszedik. Ennek eredménye, hogy az orosz légierő csak lokális bevetéseket hajt végre és például hiába vezényelték a front közelébe a korszerűnek számító Szu-34-es vadászbombázókat, ha azok a precíziós fegyverek hiányában a reptereken porosodnak. Itt említsük meg a modern konfliktusok egyik sláger termékét, a drónokat. Az Orlan-10-es felderítő rendszerek jól működnek, minden egyébért Putyinnak Iránba kellett mennie segítséget kérni...
Az orosz légvédelem szintén kihívásokkal küszködik. A büszkeségüknek számító S-300 és annak továbbfejlesztett változatai látványosan leszerepeltek a múlt héten. A nyolcvanas években szolgálatba állított amerikai HARM radarromboló rakéták minden további nélkül képesek a kiiktatásukra, ami teret nyit az ellenséges légierőnek, a HIMARS platformokról indított kis hatótávolságú rakétákkal szemben pedig tehetetlenek. A napokban már azzal próbálkoztak, hogy az első világháborús megoldásnak megfelelően időzítőt állítottak be, hátha a levegőben felrobbanó rakéták srapnelje eltalál egy-egy beérkező GLMRS rakétát.
Jelenleg az egyetlen fegyvernem ami a követelményeknek megfelelően működik, az a tüzérség. Persze itt sem a HIMARS-hoz hasonló nagy pontoságú rakétatüzérségi rendszerekről van szó, hanem a csöves eszközökről. Ezeknek a koordinált használata egy viszonylag jól működő informatikai rendszeren keresztül történik és nagy koncentrációban képesek ellátni az orosz doktrína szerinti feladatukat. Ezzel azonban az a gond, hogy ez a doktrína abból áll, hogy mindent porrá lőnek ami eléjük kerül, aztán ha a gyalogságot sikerül rávenni akkor bevonulnak a romok közé. A jelenlegi háborúban ez persze csak azért működhet, mert az ukrán légierő szimbolikus, az ukrán tüzérség pedig csak nagyon kis számban rendelkezik korszerű, nagy hatótávolságú csöves tüzérségi rendszerekkel.
Összességében elmondható, hogy az orosz haditechnikai eszköztár egész egyszerűen nem áll össze. Alig vannak precíziós eszközeik, melyek hiányában a légifölényt nem tudják elérni, de a légierejük egyébként is korlátozottan használható, szintén az okos eszközök hiányában. (Azt nem láttuk, hogy egy komoly ellenfél elleni légiharcban milyen eredményei lennének az orosz repülőknek, de azért a fentiek alapján a következtetéseket levonhatjuk). A saját légterüket sem tudják megfelelően biztosítani, így a légifölény nélkül a gyalogságuk és a harcjárműveik folyamatos fenyegetettségben vannak. Az utóbbiak egyébként sem képesek megoldani egy egyszerű tankelhárító rakéta problémáját sem. A tüzérségük bizonyos peremfeltételek mellett (nagy szám, megfelelő lőszer utánpótlás) működik, de szintén nem éri el a nyugati rendszerek fejlettségét akár a tűzgyorsaságról, akár lőtávolságról van szó.
Ahogy már említettük és ezekből is látszódik, a hadviselés egy komoly ellenfél ellen rendkívül összetett dolog és ha valamelyik elem, vagy netán több is hiányzik, akkor komoly problémák merülhetnek fel. Az oroszokat Ukrajnában jelenleg egyetlen dolog tartja a víz felett, az pedig a szovjet érában legyártott több ezres mennyiségű löveg, minden más téren messze elmaradnak a modern kor követelményeitől.
Ennek tükrében érdemes újra visszatérni, Putyin nagy fantáziáról tanúbizonyságot tevő kijelentéséről a modern fegyverek eladásáról. Egy konténernyi Kalasnyikov kielégíti bármelyik afrikai hadúr igényeit, de ha egy ország komplex védelmi képességeiről beszélünk, akkor az orosz megoldások látványosan megbuknak, mert még önmagukban is problémások, ezeknek viszont egy megbízható rendszerré kellene összeállniuk. És akkor még ott van az a probléma is, hogy az orosz hadiipar aztán még az exportált eszközök karbantartását sem biztos, hogy el tudná látni a nyugati alkatrészek hiányában."