Oldal: 47 / 113

Re: OFF topik

Elküldve: 2020.10.08. 15:29
Szerző: The Gent
Poresz írta: 2020.10.08. 12:54 Ez rendben van, de a kérdés még mindig ugyanaz: hogyan?
Mindenki tudja, hogy így érdemes élni, de sokan nem tudják, hogyan kell ezt csinálni. Számomra nagyon nehéz feladat az érzéseimet terelni. (Ez jó szó ide: terelés. Mennének a maguk útján, de ebből károm származna, tehát folyamatosan figyelnem kell rájuk, folyamatos munkát kíván az irányításuk.)
Például…
Szép színes a magyar nyelv: megkülönbözteti a beletörődést és a megbékélést. Aki beletörődik valamibe - beletörik valamibe? -, azt gyötri a hiányérzet, a legyőzőttség, a tudat, hogy feladta. Aki megbékél valamivel, lelkileg ép ember marad vagy már meggyógyult.
De hogy hogyan kell megbékélni valamivel, az egyéntől és helyzettől függően más lépésekből áll. Amely lépések megtalálásában én nem vagyok ügyes, és minden jel szerint nem vagyok ezzel egyedül.

Hogy létezik-e sors, azt nem tudom, de ha igen, az mindenkinek a saját döntése, hogy küzd-e ellene. Nekem az a tapasztalatom, a beletörődés, sodródás, éldegélés vonzza a balsorsot.
Az ellen nem tudok tenni, ha jön a jégeső. A szőlőt el fogja verni, csak a szerencse mentheti meg. De az autóval beállhatok a garázsba.
Poresz!! A törpök élete nem csak csupa játék és mulatság...
Hogyan? Veszel egy nagy levegőt, aztán, holnap reggel nyolc órától,kicsit lazábban, szemléled tovább a világot, nem elemzed mindig magadat,nem játszod vissza folyton a veled történteket, hanem hagyod a dolgaidat egy kicsit sodrodni... Hát így...

Re: OFF topik

Elküldve: 2020.10.08. 16:03
Szerző: Poresz
The Gent írta: 2020.10.08. 15:29 Poresz!! A törpök élete nem csak csupa játék és mulatság...
Hogyan? Veszel egy nagy levegőt, aztán, holnap reggel nyolc órától,kicsit lazábban, szemléled tovább a világot, nem elemzed mindig magadat,nem játszod vissza folyton a veled történteket, hanem hagyod a dolgaidat egy kicsit sodrodni... Hát így...
Még egyszer: hogyan kell csinálni?
Ezt el tudom játszani, ahogy a színész is eljátssza a szerepét a színpadon és a kamerák előtt. Lehet, Neked és másoknak ennyi elég is, hogy már jobban érezzétek magatokat. De én nem így működök, hiába játszom el többé-kevésbé jól a környezetem kedvéért, hogy minden rendben van velem: belül üvöltök, mert nem tudom a problémáimat figyelmen kívül hagyni, ahogy parazsat sem tudok úgy a kezemben tartani, hogy figyelmen kívül hagyom a perzselő fájdalmat.

Re: OFF topik

Elküldve: 2020.10.08. 16:16
Szerző: The Gent
Poresz írta: 2020.10.08. 16:03 Még egyszer: hogyan kell csinálni?

Hát kolléga, nem erted... Nem eljátszani kell, hanem belül kell rendezned magaddal a problémákat, ha vannak... Minden relatív, sokan cserélnék veled, mert nálad sokkal rosszabb fizikai ,szellemi, anyagi helyzetben vannak. Ez is biztos. Sokan azt gondolják, hogy mindenki őket nézi, ellenőrzi, hogy mit csinálnak...ez sem így van , csak esetleg Te érzed úgy. Lehet, hogy nálad az állandó teljesítmény kényszer tette be a kaput?
Nem tudom. Nem kell mindig mindenkinek megfelelni.... Ez is biztos.

Re: OFF topik

Elküldve: 2020.10.08. 18:36
Szerző: TurboP
Szerintem, te nem tudod eléggé leszarni a dolgokat. Nem tudod elengedni. Aztán csak agyalsz rajta. Előbb-utóbb be fogsz golyózni.
Nem kell senkinek semmit eljátszanod, a te életed azt csinálsz vele amit akarsz (és amit meg tudsz tenni, és ez a lényeg)
Jah, és hogyan kell csinálni? Ezt szerintem senki sem tudja helyetted, hiszen te érzed, te tudod.
Mindenkinek más működik. Nekem pl a leszarom. Neked ki tudja?
Poresz írta: 2020.10.08. 16:03 Még egyszer: hogyan kell csinálni?
Ezt el tudom játszani, ahogy a színész is eljátssza a szerepét a színpadon és a kamerák előtt. Lehet, Neked és másoknak ennyi elég is, hogy már jobban érezzétek magatokat. De én nem így működök, hiába játszom el többé-kevésbé jól a környezetem kedvéért, hogy minden rendben van velem: belül üvöltök, mert nem tudom a problémáimat figyelmen kívül hagyni, ahogy parazsat sem tudok úgy a kezemben tartani, hogy figyelmen kívül hagyom a perzselő fájdalmat.

Re: OFF topik

Elküldve: 2020.10.08. 20:49
Szerző: The Gent
TurboP írta: 2020.10.08. 18:36 Szerintem, te nem tudod eléggé leszarni a dolgokat. Nem tudod elengedni. Aztán csak agyalsz rajta. Előbb-utóbb be fogsz golyózni.
Nem kell senkinek semmit eljátszanod, a te életed azt csinálsz vele amit akarsz (és amit meg tudsz tenni, és ez a lényeg)
Jah, és hogyan kell csinálni? Ezt szerintem senki sem tudja helyetted, hiszen te érzed, te tudod.
Mindenkinek más működik. Nekem pl a leszarom. Neked ki tudja?
+1!!

Re: OFF topik

Elküldve: 2020.10.08. 21:22
Szerző: bel
The Gent írta: 2020.10.08. 16:16 Hát kolléga, nem erted... Nem eljátszani kell, hanem belül kell rendezned magaddal a problémákat, ha vannak... Minden relatív, sokan cserélnék veled, mert nálad sokkal rosszabb fizikai ,szellemi, anyagi helyzetben vannak. Ez is biztos. Sokan azt gondolják, hogy mindenki őket nézi, ellenőrzi, hogy mit csinálnak...ez sem így van , csak esetleg Te érzed úgy. Lehet, hogy nálad az állandó teljesítmény kényszer tette be a kaput?
Nem tudom. Nem kell mindig mindenkinek megfelelni.... Ez is biztos.
Szia,

Ezzel egyetertek.

Bel

Re: OFF topik

Elküldve: 2020.10.09. 11:34
Szerző: WildBear23
The Gent írta: 2020.10.08. 16:16 Minden relatív, sokan cserélnék veled
Pl. akik itt ülnek ahol most vagyok..
20201009_095640.jpg

Re: OFF topik

Elküldve: 2020.10.09. 11:53
Szerző: ZOLKET
Poresz írta: 2020.10.08. 16:03 Még egyszer: hogyan kell csinálni?
Ezt el tudom játszani, ahogy a színész is eljátssza a szerepét a színpadon és a kamerák előtt. Lehet, Neked és másoknak ennyi elég is, hogy már jobban érezzétek magatokat. De én nem így működök, hiába játszom el többé-kevésbé jól a környezetem kedvéért, hogy minden rendben van velem: belül üvöltök, mert nem tudom a problémáimat figyelmen kívül hagyni, ahogy parazsat sem tudok úgy a kezemben tartani, hogy figyelmen kívül hagyom a perzselő fájdalmat.
Hogy hogyan? Szerintem erre nincs olyan recept ami mindenkire igaz lenne. Nálam is volt olyan időszak amikor baromira szétcsúsztam. Munkahelyi, anyagi családi zűrök. Kb 3 hónap amíg mindenért marcangolta magát az ember. Nekem a fizikai fáradság segített. Hétvégén reggel felkeltem és elmentem egyedül kóborolni a közeli hegyekbe. 3-4 óra intenzív gyaloglás után leültem kajálni és azt vettem észre, hogy nem a hülyeségeimen rágódtam, hanem a környezetemet figyeltem.
Otthon újra előjöttek a gondok problémák de ezek egyre kisebbeknek tűntek, ezt több hétig csináltam. Erőltettem magamra, többször mondtam, hogy minek. De mentem. Nekem ez vált be.
Kb 4 éve a haverom szólt, hogy segíteni kellene egy katonai sátrat összerakni ételosztásra. Na amikor megérkeztek a rászorulók akkor láttam, hogy nekem semmi gondom hozzájuk képest.

Re: OFF topik

Elküldve: 2020.10.09. 12:03
Szerző: Fortitu
ZOLKET írta: 2020.10.09. 11:53 Hogy hogyan? Szerintem erre nincs olyan recept ami mindenkire igaz lenne. Nálam is volt olyan időszak amikor baromira szétcsúsztam. Munkahelyi, anyagi családi zűrök. Kb 3 hónap amíg mindenért marcangolta magát az ember. Nekem a fizikai fáradság segített. Hétvégén reggel felkeltem és elmentem egyedül kóborolni a közeli hegyekbe. 3-4 óra intenzív gyaloglás után leültem kajálni és azt vettem észre, hogy nem a hülyeségeimen rágódtam, hanem a környezetemet figyeltem.
Otthon újra előjöttek a gondok problémák de ezek egyre kisebbeknek tűntek, ezt több hétig csináltam. Erőltettem magamra, többször mondtam, hogy minek. De mentem. Nekem ez vált be.
Kb 4 éve a haverom szólt, hogy segíteni kellene egy katonai sátrat összerakni ételosztásra. Na amikor megérkeztek a rászorulók akkor láttam, hogy nekem semmi gondom hozzájuk képest.
Sport. Nagyon jó! Egyrészt testileg is rendbe rak, másrészt lelkileg is. Plusz az önbizalmad is nagyobb lesz, mivel javul a kinézeted is, a nők is jobban tapadnak.
Az viszont nem érv egy depressziósnál, hogy másnak szarabb. Ő attól még szarul van, hogy más még szarabbul.

Re: OFF topik

Elküldve: 2020.10.09. 13:06
Szerző: The Gent
Fortitu írta: 2020.10.09. 12:03 Sport. Nagyon jó! Egyrészt testileg is rendbe rak, másrészt lelkileg is. Plusz az önbizalmad is nagyobb lesz, mivel javul a kinézeted is, a nők is jobban tapadnak.
Az viszont nem érv egy depressziósnál, hogy másnak szarabb. Ő attól még szarul van, hogy más még szarabbul.
A nők a pénzre tapadnak, kb, 35 éves korukig, aztán meg már csak legyen valami/valaki... :lol:

Re: OFF topik

Elküldve: 2020.10.09. 13:50
Szerző: TotoHU
WildBear23 írta: 2020.10.09. 11:34 Pl. akik itt ülnek ahol most vagyok..
20201009_095640.jpg
+1
Hét hónapot húztam le Ázsiában, a világ harmadik vagy negyedik legszegényebb országában.
A leggazdagabb pár százalék nélkül kivétel nélkül mindenki a seggét verné a földhöz ott, ha akárcsak Magyarországra jöhetnének, és az itteni, sokszor lenézett és leszólt körülményeink között élhetnének.

Persze az "ennél is van szarabb" szemléletmód nem mindig célravezető, de azért qrva szerencsések lehetünk hogy igen, életben vagyunk, nincs súlyos betegségünk, nem élünk nyomorban és egészségtelen túlzsúfolt környezetben, nem kell küzdeni minden nap a túlélésért, iható tiszta víz folyilk a csapból amit akár meg is ihatunk, stb stb.
Egy kis ízelítő az ottani valóságból, saját képek alapján:
https://youtu.be/Ucpi4RIoRmE

Azóta minden nap összeteszem a két kezem, hogy Magyarországon születtem!

Re: OFF topik

Elküldve: 2020.10.09. 14:12
Szerző: WildBear23
TotoHU írta: 2020.10.09. 13:50 +1
Pont ma rinyált valaki egy kerületi csoportban, hogy a kertjében levő hatalmas diófa metszése 100e Ft-ba kerülne, és ezt hogy fizesse ki a 140e Ft nyugdíjából, ezért fizesse ki az Önkormányzat.
Írtam neki, hogy nezze a jó oldalát:
- van házad
- van egy kerted
- amiben van egy nagy diófa
- ja, és van nyugdíjad.

Indiában sokan örülnének ilyen "problémának".

Re: OFF topik

Elküldve: 2020.10.09. 14:23
Szerző: smith15
TotoHU írta: 2020.10.09. 13:50 +1
Hét hónapot húztam le Ázsiában, a világ harmadik vagy negyedik legszegényebb országában.
A leggazdagabb pár százalék nélkül kivétel nélkül mindenki a seggét verné a földhöz ott, ha akárcsak Magyarországra jöhetnének, és az itteni, sokszor lenézett és leszólt körülményeink között élhetnének.

Persze az "ennél is van szarabb" szemléletmód nem mindig célravezető, de azért qrva szerencsések lehetünk hogy igen, életben vagyunk, nincs súlyos betegségünk, nem élünk nyomorban és egészségtelen túlzsúfolt környezetben, nem kell küzdeni minden nap a túlélésért, iható tiszta víz folyilk a csapból amit akár meg is ihatunk, stb stb.
Egy kis ízelítő az ottani valóságból, saját képek alapján:
https://youtu.be/Ucpi4RIoRmE

Azóta minden nap összeteszem a két kezem, hogy Magyarországon születtem!
Nem teljesen értek egyet ezzel a dologgal. Én azt a szemléleti módot vallom, hogy az adott helyzetedhez képest mindkét irányba nézni kell és akkor lehet eldönteni, hogy hova dől a libikóka. Sokkal több olyan ország van, ahol jobb, mint ahol nem, vagy még rosszabb is. Azért, mert van hely, ahol rosszabb, mint itt, attól még itt szar.
Egyszerű példa. Eszed mondjuk a mekis kaját és nagyon örülsz neki, mert nem kell a kukából enned, meg másnak a maradékát,meg vadászni a kaját ,meg stb., viszont ettől még az szar, amit eszel, mert nem egy rendes, minőségibb éttermi/saját kaja. Szóval mindig két oldalt kell nézni. Aki van egy szinten, az annak a szintnek megfelelő problémákkal küzd, felesleges ennyire távolra nézni. Van aki nap mint nap azzal küzd, hogy melyik új méregdrága autóból mennyit vegyen.. neki az a problémája..

Re: OFF topik

Elküldve: 2020.10.09. 14:41
Szerző: gvass1
smith15 írta: 2020.10.09. 14:23 Nem teljesen értek egyet ezzel a dologgal. Én azt a szemléleti módot vallom, hogy az adott helyzetedhez képest mindkét irányba nézni kell és akkor lehet eldönteni, hogy hova dől a libikóka. Sokkal több olyan ország van, ahol jobb, mint ahol nem, vagy még rosszabb is. Azért, mert van hely, ahol rosszabb, mint itt, attól még itt szar.

+1.

(A bangladesi koldus meg próbáljon együtt élni az én stressz-szintemmel, és holnapra megpusztul agyvérzésben:-))

Re: OFF topik

Elküldve: 2020.10.09. 15:21
Szerző: TotoHU
smith15 írta: 2020.10.09. 14:23 Nem teljesen értek egyet ezzel a dologgal. Én azt a szemléleti módot vallom, hogy az adott helyzetedhez képest mindkét irányba nézni kell és akkor lehet eldönteni, hogy hova dől a libikóka. Sokkal több olyan ország van, ahol jobb, mint ahol nem, vagy még rosszabb is. Azért, mert van hely, ahol rosszabb, mint itt, attól még itt szar.
Egyszerű példa. Eszed mondjuk a mekis kaját és nagyon örülsz neki, mert nem kell a kukából enned, meg másnak a maradékát,meg vadászni a kaját ,meg stb., viszont ettől még az szar, amit eszel, mert nem egy rendes, minőségibb éttermi/saját kaja. Szóval mindig két oldalt kell nézni. Aki van egy szinten, az annak a szintnek megfelelő problémákkal küzd, felesleges ennyire távolra nézni. Van aki nap mint nap azzal küzd, hogy melyik új méregdrága autóból mennyit vegyen.. neki az a problémája..
Mint írtam is, nem mindig alkalmazható ez a "máshol még ennél is szarabb" nézőpont.
De sokszor hasznos, amikor valamilyen álprobléma vagy '1st world problem' ejt rabul

Re: OFF topik

Elküldve: 2020.10.09. 16:52
Szerző: ZOLKET
pl. mostani hazai példa :lol: de tényleg
az egyik fiam kinyitja a hűtőt és azt mondja, hogy nincs itthon semmi kaja. fél óra múlva a másik azt mondja, hogy kit várunk hogy ennyi kaja van itthon. akkor most mííííívan??

Re: OFF topik

Elküldve: 2020.10.09. 17:03
Szerző: nemtokregelni
smith15 írta: 2020.10.09. 14:23 Sokkal több olyan ország van, ahol jobb, mint ahol nem, vagy még rosszabb is. Azért, mert van hely, ahol rosszabb, mint itt, attól még itt szar.
Aha. Persze. A mostani magyar átlagkeresettel a világ népességének felső 10%-ához tartozol, de a minimálbérrel is benne lennél a legjobban kereső 25%-ban. Szóval ez csacsiság.

Re: OFF topik

Elküldve: 2020.10.09. 17:36
Szerző: The Gent
smith15 írta: 2020.10.09. 14:23 Nem teljesen értek egyet ezzel a dologgal. Én azt a szemléleti módot vallom, hogy az adott helyzetedhez képest mindkét irányba nézni kell és akkor lehet eldönteni, hogy hova dől a libikóka. Sokkal több olyan ország van, ahol jobb, mint ahol nem, vagy még rosszabb is. Azért, mert van hely, ahol rosszabb, mint itt, attól még itt szar.
Egyszerű példa. Eszed mondjuk a mekis kaját és nagyon örülsz neki, mert nem kell a kukából enned, meg másnak a maradékát,meg vadászni a kaját ,meg stb., viszont ettől még az szar, amit eszel, mert nem egy rendes, minőségibb éttermi/saját kaja. Szóval mindig két oldalt kell nézni. Aki van egy szinten, az annak a szintnek megfelelő problémákkal küzd, felesleges ennyire távolra nézni. Van aki nap mint nap azzal küzd, hogy melyik új méregdrága autóból mennyit vegyen.. neki az a problémája..
+1!!

Re: OFF topik

Elküldve: 2020.10.09. 17:37
Szerző: The Gent
nemtokregelni írta: 2020.10.09. 17:03 Aha. Persze. A mostani magyar átlagkeresettel a világ népességének felső 10%-ához tartozol, de a minimálbérrel is benne lennél a legjobban kereső 25%-ban. Szóval ez csacsiság.
Hu, de jó nekünk 🤢🤢🤢🤮🤮🤮🤮🤮

Re: OFF topik

Elküldve: 2020.10.09. 17:59
Szerző: WildBear23
Ez megint olyan téma, amit egy sör mellett lehetne jól kifejteni, írasban nehezebb.
Nyilván mindig a többre/jobbra kell törekedni, de azért észben kell tartani, hogy vannak akik sokkal nagyobb problémákkal küzdenek.

Nekünk is anno milyen nagy hype volt Mariahilfer Strasse 106-ból hazacsempészett Umarex Mod343, ahoz képest mekkora előrelépés egy Pitbull, vagy egy gázriasztósított Skorpió.😊 Előre kell törekedni a szerelt lőszeres gumisok felé, de nem szabad elfelejteni, hogy honnan indultunk.

Re: OFF topik

Elküldve: 2020.10.09. 18:20
Szerző: nemtokregelni
The Gent írta: 2020.10.09. 17:37 Hu, de jó nekünk 🤢🤢🤢🤮🤮🤮🤮🤮
Ha jó, ha nem jó, az emberiség döntő többsége nálunk szarabbul él. Ez tény.

Re: OFF topik

Elküldve: 2020.10.09. 21:23
Szerző: G.D
nemtokregelni írta: 2020.10.09. 17:03 A mostani magyar átlagkeresettel a világ népességének felső 10%-ához tartozol, de a minimálbérrel is benne lennél a legjobban kereső 25%-ban.
Ez sajnos nem sok büszkeségre vagy elégedettségre ad okot, inkább még jobban elkeseríti az embert hogy miféle ostoba, semmirekellő népség az emberi faj nagyobbik része...

Re: OFF topik

Elküldve: 2020.10.09. 21:45
Szerző: The Gent
nemtokregelni írta: 2020.10.09. 18:20 Ha jó, ha nem jó, az emberiség döntő többsége nálunk szarabbul él. Ez tény.
Ez bulshit... 😡

Re: OFF topik

Elküldve: 2020.10.09. 21:48
Szerző: The Gent
G.D írta: 2020.10.09. 21:23 Ez sajnos nem sok büszkeségre vagy elégedettségre ad okot, inkább még jobban elkeseríti az embert hogy miféle ostoba, semmirekellő népség az emberi faj nagyobbik része...
Nagyon remélem hogy ez ironikus megjegyzés volt... 🔫

Re: OFF topik

Elküldve: 2020.10.09. 22:02
Szerző: G.D
The Gent írta: 2020.10.09. 21:48 Nagyon remélem hogy ez ironikus megjegyzés volt... 🔫
Miért, szerinted üdvözítő és jólesik rágondolni hogy Ázsiában meg Afrikában a sok (fél)analfabéta, napról-napra tengődő vagy épp konkrétan éhező nyomorult csak gyártja a kölköket a semmire?

Re: OFF topik

Elküldve: 2020.10.09. 22:17
Szerző: nemtokregelni
The Gent írta: 2020.10.09. 21:45 Ez bulshit... 😡
Van rengeteg adat azt országok jövedelemviszonyairól, a legtöbb ember a 7,8 milliárdból tényleg a nyomorult helyeken él.

Re: OFF topik

Elküldve: 2020.10.09. 22:26
Szerző: Sjani86
G.D írta: 2020.10.09. 22:02 Miért, szerinted üdvözítő és jólesik rágondolni hogy Ázsiában meg Afrikában a sok (fél)analfabéta, napról-napra tengődő vagy épp konkrétan éhező nyomorult csak gyártja a kölköket a semmire?
+1

Amikor neki sincs mit enni, akkor a bánatos f.szért csinál 8-10 gyereket... Mi meg sajnáljuk őket. Sajnálja a faszom, a kidobott vagy kóbor , cicákat/kutyákat ezerszer jobban sajnálom mint ezeket...

Re: OFF topik

Elküldve: 2020.10.09. 22:27
Szerző: Sjani86
The Gent írta: 2020.10.09. 21:45 Ez bulshit... 😡
egen? Az Indiában élő több, mint egymilliárd nyomorult ezek szerint jobban él mint mi? Ma is tanultam valamit. (az más téma, hogy maguknak köszönhetik, a bánatért szaporodnak mint a legyek)

mod: nyilván lehetne jobb is, nem tagadom,hogy a németek vagy franciák jobban élnek mint mi, jobb fizetés stb stb. Lehet én vagyok nagyon igénytelen, de én nem panaszkodom, pedig egyáltalán nem keresek milliókat, sőt

Re: OFF topik

Elküldve: 2020.10.09. 22:58
Szerző: Poresz
Egy pillanat!
Innen indultunk el:
The Gent írta: 2020.10.08. 09:00 Négy betű:sors... Az ellen úgy sem tehetsz... Nekem meg aranyerem van, a másiknak meg, fáj a foga... Stb. Ha érted, hogy mire gondolok. Lásd a mottómat.. Hát így.ja, még valami ,annak örülj amid van, ne azért búslakodj amid nincs. Ez közhelynek hangzik, pedig, nagyon igaz😉
The Gent írta: 2020.10.08. 11:38 Álomvilágban élsz🤭... Ha beléd jön 88 km/h- val a kamion, akkor biztos segít, a jó gumi, meg a biztonsági őv. Valamennyit, talán... Ami meg van írva Neked,azon nem tudsz változtatni, ágálhatsz a sors ellen, szedheted a táplálék kiegészítőket, sportolhatsz, a betegség ugyanúgy megtalál. Persze ezt mondani ,nem divatos ,népszerű dolog, meg elhinni sem, mert majd te megmutatod...
Én ezt úgy értelmezem, hogy mindenbe bele kell törődni, például ha az ember depressziós, akkor abba, hogy öngyilkos lesz, vagy alkoholista lesz, vagy "csak" az egyetlen szem életét nagyon szomorúan fogja éldegélni (tulajdonképpen elpocsékolni), vagy csodával határos módon meggyógyul.
Azt, hogy soha egy szalmaszálat se tegyünk keresztbe az életünk jobbá tételére - például a pszichés egészségünk érdekében -, hanem várjuk a szánkba repülő sült galambot, azt soha senkinek nem tudom jó szívvel tanácsolni.

Valóban vannak megváltoztathatatlan helyzetek, például vak emberből soha nem lesz mesterlövész a terrorelhárításnál. Például ha egy 18-20 éves fiatalember megvakul és ez az álma ellehetetlenül, akkor bizony keresni kell egy megoldást, hogy ezt megbékélve el tudja engedni, mert különben az egyébként sem egyszerű helyzete még keserűbb lesz. Valaki ilyet le tud rendezni önmagában, valakinek pedig segítségre van szüksége, a legborzasztóbb pedig, ha valakinek segítséggel sem sikerül ez.

Egyetlen vak ember sem képes mit kezdeni azzal a jó tanáccsal, hogy "Láss!" - gondolom ezt könnyű belátni és egyetértünk. Ehhez hasonló állapot, ha valaki nem képes nagy ívben leszarni a problémáit. Megkockáztatom: aki képes bevenni a leszarom tablettát - 500 mg nihilicum-acid -, az ebből a szempontból makkegészséges.
Igen, vannak olyan emberek, akik bármennyire akarják, nem képesek nem gondolni a problémáikra, és aki ezt nem tapasztalta meg, esetleg elképzelni sem tudja, gúnyolódás nélkül írom: örüljön a boldog tudatlanságának.

Utóirat: az életszínvonalról folytatott beszélgetéshez annyit tudok hozzáfűzni, hogy gondoljatok Tantaloszra! A tehetetlenség érzése a legkiakasztóbb.
Sokaktól hallom - nagyon könnyen egyetértek velük -, hogy azt a legnehezebb elfogadni, ha tehetetlenül kell nézni, hogy más ember butasága és rosszindulata az akadálya, hogy a dolgok jobban menjenek. Lásd például: paprikaspré.

Re: OFF topik

Elküldve: 2020.10.10. 07:15
Szerző: Blekk Rájgó
Sjani86 írta: 2020.10.09. 22:26 +1

Amikor neki sincs mit enni, akkor a bánatos f.szért csinál 8-10 gyereket... Mi meg sajnáljuk őket. Sajnálja a faszom, a kidobott vagy kóbor , cicákat/kutyákat ezerszer jobban sajnálom mint ezeket...
Ott az a szemlélet, hogy hangyákat kell nevelni, sok gyerek, aki dolgozik és eltartja a családot.

Illetve jött az UNICEF és egyéb társai. Azelőtt is összehoztak 8-10 gyereket, de a gyógyíthatatlan betegségekben meghaltak, megmaradt 1-2. Megkapták a védőoltásokat, gyógyszereket, megmaradt mind, de a szemlélet maradt, több kaja nem lett.

Ha már India szóba jött: én se sajnálom őket, hogy nem képesek egy jó marhapörköltet enni, a tehéntrágyát meg fűtésre használják.

Re: OFF topik

Elküldve: 2020.10.10. 08:07
Szerző: WildBear23
G.D írta: 2020.10.09. 22:02 Miért, szerinted üdvözítő és jólesik rágondolni hogy Ázsiában meg Afrikában a sok (fél)analfabéta, napról-napra tengődő vagy épp konkrétan éhező nyomorult csak gyártja a kölköket a semmire?
Ez nem csak Afrikaban van így.
Van egy alapítvany, aminek figyelemmel kísérem, és néha a szerény lehetőségeimhez mértem támogatom a munkáját.
Rendszeresen felmerül, hogy egy mélyszegény családnál, ahol van 6 gyerek, de nincs vezetékes víz, mennyire a szülők felelősége hogy 6 gyereket csinálnak a nagy semmire. Lehet célzottan pénzt küldeni az ilyen nők tartos fogamzásgatlására (spirál), de nem lehet kényszeríteni rá őket. Pillanatnyilag csak a társadalomnak van felelősége (szegregálatlan oktatás, ehhez-ahhoz való JOG), az egyénnek nincs.

Re: OFF topik

Elküldve: 2020.10.10. 08:15
Szerző: smith15
[/quote]
nemtokregelni írta: 2020.10.09. 17:03 Aha. Persze. A mostani magyar átlagkeresettel a világ népességének felső 10%-ához tartozol, de a minimálbérrel is benne lennél a legjobban kereső 25%-ban. Szóval ez csacsiság.

Ezt az átlagkeresetes dolgot hagyjuk, mert így önmagában felesleges nézni, meg amúgy is azt azért tapasztalhatjuk, hogy nem igaz.. Amikor a politikusok, meg strómanok, meg mindenkinek az embertől elrugaszkodott keresetét belevesszük, akkor persze, hogy jó statisztika jön ki.
Nem csak az átlagkereset kell nézni, hanem az átlagkeresetet(ami simán hazugság is lehet a statisztikában) kell összevetni az adókkal, árakkal, költségekkel. És akkor már mindjárt nem is olyan jó. Csúnya amikor valahol 3szor ennyit keresnek és legalább 10-20%-al vannak lejjebb vannak az árak. Több ilyet lehet mondani, mint fordítva.

nemtokregelni írta: 2020.10.09. 18:20

Ha jó, ha nem jó, az emberiség döntő többsége nálunk szarabbul él. Ez tény.
Hát nem hiszem, hogy majd 4 milliárd ember nálunk szarabbul él, de legyen így, viszont a szarabbul élők (tisztelet a kivételnek) nagy része magának köszönheti, azt meg nem tudom sajnálni.

Re: OFF topik

Elküldve: 2020.10.10. 08:55
Szerző: Blekk Rájgó
WildBear23 írta: 2020.10.10. 08:07 Pillanatnyilag csak a társadalomnak van felelősége (szegregálatlan oktatás, ehhez-ahhoz való JOG), az egyénnek nincs.
De jó, hogy nem most járok ált. suliba! Nálunk szegregált oktatás volt, így nem sérült a tanuláshoz való jogunk.

Re: OFF topik

Elküldve: 2020.10.10. 09:02
Szerző: G.D
WildBear23 írta: 2020.10.10. 08:07 Ez nem csak Afrikaban van így.
Igen, de nálunk a lakosságnak ez a néhány százaléka, ami ugye pártíz vagy rosszabb esetben is párszázezer fő és a számuk csökken, Afrikában meg a többség ilyen, ami lassan milliárdnyi emberszabásút jelent, ráadásul egyre többen lesznek...

Re: OFF topik

Elküldve: 2020.10.10. 14:00
Szerző: TotoHU
Blekk Rájgó írta: 2020.10.10. 07:15 Ott az a szemlélet, hogy hangyákat kell nevelni, sok gyerek, aki dolgozik és eltartja a családot.

Illetve jött az UNICEF és egyéb társai. Azelőtt is összehoztak 8-10 gyereket, de a gyógyíthatatlan betegségekben meghaltak, megmaradt 1-2. Megkapták a védőoltásokat, gyógyszereket, megmaradt mind, de a szemlélet maradt, több kaja nem lett.

Ha már India szóba jött: én se sajnálom őket, hogy nem képesek egy jó marhapörköltet enni, a tehéntrágyát meg fűtésre használják.
+1
Bezony!
A sok gyerek és a népesség robbanás az a már a 3. világban is olcsón hozzáférhető antibiotikumok, és a modern gyógyszerek olcsó generikus másolatai miatt van. Amikor megbetegedtem Indiában, akkor ezer forint alatt voltak a gyógyszereim. Minden, az antibiotikumok is! Ez pár dollár, ennyit azért még az ottani szegények is össze tudnak szedni, ha máshogy nem hát családon belül.

Európai szemmel- és értékekkel ítéletet mondani a 3. világ felett nem túl szerencsés dolog. Etnocentrizmusnak hívja az antropológia, a saját magunk kulturális környezete- és viszonyrendszerei alapján minősíteni a másokét. Persze sokan reflexből csinálják, sokszor én is, de nem igazán érdemes mert nem vezet sehová.
Példa: egyszer olvastam valahol, hogy az amerikaiak szörnyűlködtek a magyar névadési szokásokon, mondván az tiszta Észak-Korea, hogy itt csak egy könyvből lehet választani egy bizottság által jóáhagyott neveket, és ha valaki azt szeretné hogy Kovács Kamion, akkor úgy nem hívhatják. Szerintük ez gáz, szerintünk meg tök természetes.

Sajnálni vagy nem sajnálni őket ezért az már egyéni ízlés dolga. Én igazából azért sajnálom őket, mert egész India, és a 3. világ nagy része, a hagyományok, vallás és a tudatlanság foglya. Ebből kitörni pedig nagyon sokáig tart nekik, anélkül pedig továbbra is maradnak a tudatlanságban és a brutális szegénységben

A tehenet tényleg nem eszik meg, a bikát viszont szó nélkül, ugyanis a tehénben vannak szerintük mindenféle hindu istenek a bikákban meg nincsenek. :D Ennek sincs sok logikája, de ez ott ilyen, nem lehet vele mit kezdeni.

Re: OFF topik

Elküldve: 2020.10.10. 14:39
Szerző: nemtokregelni
Sjani86 írta: 2020.10.09. 22:26 +1

Amikor neki sincs mit enni, akkor a bánatos f.szért csinál 8-10 gyereket... Mi meg sajnáljuk őket. Sajnálja a faszom, a kidobott vagy kóbor , cicákat/kutyákat ezerszer jobban sajnálom mint ezeket...
Ez a baj, hogy az emberek ott szaporodnak, ahol nagyon nem kellene.

De ennek is van evolúciós háttere - az élővilágban mennyiség- és minőségorientált szaporodási stratégiák vannak. Előbbiben sok utód, kevés törődés, sok meghal. Az utóbbinál kevés utód, sok szülői törődés.
Viszont a forráshiányos helyzet (nincs élelem, anyagi- vagy érzelmi biztonság) még a stabilan minőségorientált lényeket is kicsit a mennyiségorientált stratégia felé tolja.

Re: OFF topik

Elküldve: 2020.10.10. 14:44
Szerző: nemtokregelni
Poresz írta: 2020.10.09. 22:58 Egy pillanat!
Innen indultunk el:
Eszembe jutott még egy bölcs gondolat ezzel kapcsolatban, sajnos már nem emlékszem, kitől hallottam: Az ember tisztában lehet azzal, hogy képes valamire és tudhatja azt is, hogy valami neki nem fog menni. És mindkét esetben igaza lesz.

Re: OFF topik

Elküldve: 2020.10.10. 15:17
Szerző: Pithecus
TotoHU írta: 2020.10.10. 14:00 +1
Bezony!
motto: "I don't need to fight
To prove I'm right
I don't need to be forgiven"
( http://www.youtube.com/watch?v=Gu9HhYv0C7E )

Nagyon szép, megértő vélemény. Csakhogy:
http://www.worldometers.info/hu/
Gyerekkoromban 3 milliárd, ma 8 milliárd és nem azok, akik a szaporodáson kívül bármit is előremozdítanak.
Avagy merrefelé is megy ezerrel a túlszaporodás?
http://www.youtube.com/watch?v=khFjdmp9sZk
És a legélhetetlenebb vidékekeken nő a legjobban, ahonnan megindult a beáramlás Európába. (Néhány ilyenről még megbízható adat sincs.) "Mert nektek van, kötelességetek nekünk adni". A nem szignifikáns kivételtől eltekintve nem munkát, hanem ellátást. No nem maguktól jutott eszükbe, de ez már egy másik történet...
De amikor az Afrikában saját életét és egészségét veszélyeztető "jótékonykodótól" (rokonféle) megkérdeztem, hogy mit fogunk kezdeni azokkal, akiket "megment", nem elég az a mennyiség ami beáramlik Európába? Akkor csak hápogott mint Donald kacsa.
Amin jókat nevetek, az a boldogságstatisztikák, ahol - mintegy példaként említve - az ágyékkötő és sarubirtokosok a legboldogabbak... Ott a helye a statisztikát közreadónak...
Szóval el lehet filozofálgatni ezen, de fájdalmas műtét nélkül ez már nem oldható meg.

ui: http://www.youtube.com/watch?v=MZMv1U1oPsE

Re: OFF topik

Elküldve: 2020.10.10. 20:14
Szerző: tornas78
Az eddigiekhez...

Az jelenlegi fejlődő (szegény) országok korábban gyarmatbirodalmak voltak, ami szintén erősen megnyomorította őket gazdaságilag. De vajon hogyan nézne ki a mai gazdasági és politikai modell, ha annak idején a törököket “hagytuk” volna tovább vonulni?

Egyébként erősödik egy olyan vélemény is, hogy igenis, a sok migránst a volt gyarmattartók maguk között osztják csak el egymás között. Nekünk ezzel ne kelljen foglalkozni...

De ha már a mo-i kereseteknél és az életszínvonalnál tartunk, azt én eléggé nevetségesnek tartom, hogy idehaza “normális” munkával (takarítótól a mérnökig) legtöbbször nem lehet előre jutni 40 év alatt sem. Ha vidékről indultál el egy darab táskával és nincs semmilyen hátszeled, örökséged, pláne nem. És itt jön a képbe az amit csak “tehetetlenségnek” hívnak ami eléggé frusztráló tud lenni, mert becsapva érzi magát az ember. Szóval ha ennyire benne vagyunk abban a bizonyos százalékban, akkor idehaza is simán ki lehet fizetni az embereknek a kétszeres bért is. Nemcsak a magyar állambácsi a sáros, hanem az összes magyar-nem magyar “vállalkozások“ jó része is, hogy még mindig nincs meg a kétszeres bér idehaza.

A magyar adózás szintén egy vicc, egyszer leadózok, aztán még fizessem az ÁFA-t is. A végfelhasználónak szívnia kell, a többi nem számít...

Nagyon sok kiforgatott ember él világszerte, és egyre többen lesznek. Miközben az a bizonyos “szűkebb réteg“ is egyre telhetetlenebb. Ebbe fogunk majd egyszer belefulladni.

Re: OFF topik

Elküldve: 2020.10.11. 07:48
Szerző: TotoHU
Pithecus írta: 2020.10.10. 15:17 motto: "I don't need to fight
To prove I'm right
I don't need to be forgiven"
( http://www.youtube.com/watch?v=Gu9HhYv0C7E )

Nagyon szép, megértő vélemény. Csakhogy:
http://www.worldometers.info/hu/
Gyerekkoromban 3 milliárd, ma 8 milliárd és nem azok, akik a szaporodáson kívül bármit is előremozdítanak.
Avagy merrefelé is megy ezerrel a túlszaporodás?
http://www.youtube.com/watch?v=khFjdmp9sZk
És a legélhetetlenebb vidékekeken nő a legjobban, ahonnan megindult a beáramlás Európába. (Néhány ilyenről még megbízható adat sincs.) "Mert nektek van, kötelességetek nekünk adni". A nem szignifikáns kivételtől eltekintve nem munkát, hanem ellátást. No nem maguktól jutott eszükbe, de ez már egy másik történet...
De amikor az Afrikában saját életét és egészségét veszélyeztető "jótékonykodótól" (rokonféle) megkérdeztem, hogy mit fogunk kezdeni azokkal, akiket "megment", nem elég az a mennyiség ami beáramlik Európába? Akkor csak hápogott mint Donald kacsa.
Amin jókat nevetek, az a boldogságstatisztikák, ahol - mintegy példaként említve - az ágyékkötő és sarubirtokosok a legboldogabbak... Ott a helye a statisztikát közreadónak...
Szóval el lehet filozofálgatni ezen, de fájdalmas műtét nélkül ez már nem oldható meg.

ui: http://www.youtube.com/watch?v=MZMv1U1oPsE
A történelem ismétli önmagát. Rómát is a keletről beözönlő barbár törzsek pusztították el, a mai modern elkényelmesedett-elpuhult Nyugatra is hasonló sors vár, szerintem.
53061950_1753704048064344_2485839032685166592_o.jpg
53061950_1753704048064344_2485839032685166592_o.jpg (44.51 KiB) Megtekintve 28615 alkalommal

Re: OFF topik

Elküldve: 2020.10.11. 13:26
Szerző: Pithecus
TotoHU írta: 2020.10.11. 07:48 A történelem ismétli önmagát.
Ez is egy álláspont. Viszont azok a barbár hordák a birodalom minden zuga felől jöttek, ismerték és szépen átvették, részben még fejlesztették is az "elpusztított" Róma kultúráját.
Ezek a barbár hordák viszont elpusztítják Európa kultúráját és a saját kulturhájukat erőszakolják a hülye "befogadókra". De ennek kivesézése megint egy messzi-messzi galaxisba vezetne... ;)

" I'm famous or I am infamous,
It doesn't matter much anymore..."
http://www.youtube.com/watch?v=wC0fRTJcfJU

Re: OFF topik

Elküldve: 2020.10.11. 17:23
Szerző: ZOLKET
Európa ide Magyarország oda ez az év olyan dolgokat hozott ki az emberekből jót vagy rosszat amire nem biztos, hogy számítottak.
Pár éve én is körbe röhögtem volna bárkit ha azt mondja nekem, hogy ezt vagy azt csináljak amihez nem értek vagy nincs is kedvem. Erre tegnap kiszedtem az édesburgonyát a földből és egész nyáron a saját zöldségeinket ettük. Ki gondolta volna. Az embernek szerintem alkalmazkodnia kell.

És egy érdekes gazdasági értekezést hallottam amiben azt fejtegették, hogy ok a hazai bérek elég alacsonyak de a nyugatiak is elszálltak. Mindenki EU parlamenti képviselői fizut szeretne.
Mindenki a gyorsabb meggazdagodást keresi ( én is).

Re: OFF topik

Elküldve: 2020.10.11. 18:34
Szerző: The Gent
Poresz írta: 2020.10.09. 22:58 Egy pillanat!
Innen indultunk el:

Én ezt úgy értelmezem, hogy mindenbe bele kell törődni, például ha az ember depressziós, akkor abba, hogy öngyilkos lesz, vagy alkoholista lesz, vagy "csak" az egyetlen szem életét nagyon szomorúan fogja éldegélni (tulajdonképpen elpocsékolni), vagy csodával határos módon meggyógyul.
Azt, hogy soha egy szalmaszálat se tegyünk keresztbe az életünk jobbá tételére - például a pszichés egészségünk érdekében -, hanem várjuk a szánkba repülő sült galambot, azt soha senkinek nem tudom jó szívvel tanácsolni.

Valóban vannak megváltoztathatatlan helyzetek, például vak emberből soha nem lesz mesterlövész a terrorelhárításnál. Például ha egy 18-20 éves fiatalember megvakul és ez az álma ellehetetlenül, akkor bizony keresni kell egy megoldást, hogy ezt megbékélve el tudja engedni, mert különben az egyébként sem egyszerű helyzete még keserűbb lesz. Valaki ilyet le tud rendezni önmagában, valakinek pedig segítségre van szüksége, a legborzasztóbb pedig, ha valakinek segítséggel sem sikerül ez.

Egyetlen vak ember sem képes mit kezdeni azzal a jó tanáccsal, hogy "Láss!" - gondolom ezt könnyű belátni és egyetértünk. Ehhez hasonló állapot, ha valaki nem képes nagy ívben leszarni a problémáit. Megkockáztatom: aki képes bevenni a leszarom tablettát - 500 mg nihilicum-acid -, az ebből a szempontból makkegészséges.
Igen, vannak olyan emberek, akik bármennyire akarják, nem képesek nem gondolni a problémáikra, és aki ezt nem tapasztalta meg, esetleg elképzelni sem tudja, gúnyolódás nélkül írom: örüljön a boldog tudatlanságának.

Utóirat: az életszínvonalról folytatott beszélgetéshez annyit tudok hozzáfűzni, hogy gondoljatok Tantaloszra! A tehetetlenség érzése a legkiakasztóbb.
Sokaktól hallom - nagyon könnyen egyetértek velük -, hogy azt a legnehezebb elfogadni, ha tehetetlenül kell nézni, hogy más ember butasága és rosszindulata az akadálya, hogy a dolgok jobban menjenek. Lásd például: paprikaspré.
Rólad a húgom macskája jutott eszembe, nagyon beteg jószág, lelkileg... Pld simogatom, dorombol, aztán gondol egyet és beleharap a kezembe.Sajnalgasd csak önmagadat,mert én meg azt a drága időmet sajnálom, amit rád áldoztam...

Re: OFF topik

Elküldve: 2020.10.11. 18:39
Szerző: The Gent
Sjani86 írta: 2020.10.09. 22:27 egen? Az Indiában élő több, mint egymilliárd nyomorult ezek szerint jobban él mint mi? Ma is tanultam valamit. (az más téma, hogy maguknak köszönhetik, a bánatért szaporodnak mint a legyek)

mod: nyilván lehetne jobb is, nem tagadom,hogy a németek vagy franciák jobban élnek mint mi, jobb fizetés stb stb. Lehet én vagyok nagyon igénytelen, de én nem panaszkodom, pedig egyáltalán nem keresek milliókat, sőt
Szia, Jani... a banánt vagy a narancsot szereted jobban? Várjál csak.. Kitalálom. Szerintem a narancsot... Jó egészséget!

Re: OFF topik

Elküldve: 2020.10.11. 18:48
Szerző: Judge Dredd
Nem volt/nincs időm végigolvasni most mindent, de ha politizálás indul, elkezdek visszamoderálni. Köszi

Re: OFF topik

Elküldve: 2020.10.11. 19:06
Szerző: Sjani86
The Gent írta: 2020.10.11. 18:39 Szia, Jani... a banánt vagy a narancsot szereted jobban? Várjál csak.. Kitalálom. Szerintem a narancsot... Jó egészséget!
Hidd el, hogy kevesen útálják jobban nálam, de attól még nem sírok, hogy de szar nekem, amikor nem az.

Re: OFF topik

Elküldve: 2020.10.11. 19:31
Szerző: The Gent
Judge Dredd írta: 2020.10.11. 18:48 Nem volt/nincs időm végigolvasni most mindent, de ha politizálás indul, elkezdek visszamoderálni. Köszi
Most, ez komoly.. Déli gyümölcsökkel kapcsolatban értekeztünk... Mi ebben a politikai? , bezzeg a más színű ,kultúráju embertarsainkról, szaporodasukrol, hasznosságukról szóló értekezés, az inkább politikai színezetű volt. Most akkor kettős mérce lesz itt is? Csak kérdezem.

Re: OFF topik

Elküldve: 2020.10.11. 19:33
Szerző: The Gent
Sjani86 írta: 2020.10.11. 19:06 Hidd el, hogy kevesen útálják jobban nálam, de attól még nem sírok, hogy de szar nekem, amikor nem az.
Rendben van, köszönöm a választ, az nem írtad, hogy külföldön dolgozól.. Akkor persze, hogy élsz mint a király.

Re: OFF topik

Elküldve: 2020.10.11. 20:03
Szerző: Sjani86
The Gent írta: 2020.10.11. 19:33 Rendben van, köszönöm a választ, az nem írtad, hogy külföldön dolgozól.. Akkor persze, hogy élsz mint a király.
Ha a románokon múlt volna, akkor most külföldön dolgoznék valóban, ugyanis ők a Tisza vonaláig szerették volna anno a területeket. De Szentes elvileg még Magyarország része.

És nem, nem vezető pozíció, egyszerű eladói munkakör. Az túlzás, hogy királyként élek, de ha megkívánok egy pizzát vagy egy sört, akkor meg tudom venni, félre tudok tenni minden hó végén, ha el akarok menni elfüstölni egy kis lőport, akkor elmegyek. Számomra faszságokra nem költök, a duris meg a szabadkai piacos ruhák nekem teljesen tökéletesek, meg a 25 ezres telefon is...
Utazni nem utazgatok sehova, mert pont kurvára nem érdekel, ha havi egy millát keresnék, akkor is inkább ellőném meg fegyvereket vennék rajta.

Ja és nincs autóm, de ha lesz, tökéletes lesz egy régi Suzuki Swift, mert elvisz A-ból B-be, keveset eszik, olcsó hozzá minden és egyszerű mint az ék vagy a lejtő. ja, hogy nem raj? Az igaz, de nem is mutogatni kell.

De lehet, hogy tényleg én vagyok rosszul bekötve, nem állítom, hogy nem.

Re: OFF topik

Elküldve: 2020.10.11. 21:02
Szerző: The Gent
Sjani86 írta: 2020.10.11. 20:03 Ha a románokon múlt volna, akkor most külföldön dolgoznék valóban, ugyanis ők a Tisza vonaláig szerették volna anno a területeket. De Szentes elvileg még Magyarország része.

Full respect!!

Re: OFF topik

Elküldve: 2020.10.11. 21:44

Elküldve: 2020.10.11. 23:01
Szerző: Poresz
The Gent írta: 2020.10.11. 18:34 Rólad a húgom macskája jutott eszembe, nagyon beteg jószág, lelkileg... Pld simogatom, dorombol, aztán gondol egyet és beleharap a kezembe.Sajnalgasd csak önmagadat,mert én meg azt a drága időmet sajnálom, amit rád áldoztam...
Köszönöm, de ez a Te döntésed volt. Ha visszaolvasol, láthatod, hogy én nem kértem.
2013-ra az ügyes iskolapszichológus véget vetett a nyolc éves depressziómnak. Nem tagadom, vannak nehezebb pillanataim és időszakaim, és hosszan tudok kattogni dolgokon, ami a fejfájáshoz hasonlít abban a vonatkozásban, hogy jön, nem túl kellemes, tart amíg tart, majd magától elmúlik. De szerintem ez bizonyos alkatnál természetes.
Megírtam a személyes élményeimet, hogy azok a szerencsések is tudják, hogyan működik ez, akiknek ilyen nincs. Azt próbálom megértetni, hogy ez nem olyan dolog, amin mindig tud segíteni egy hályogkovács. Ennek egyik oka, ahogy az egyik embernek a lövészet a hobbija, a másikat pedig hidegen hagyja, az egyik embernek szemüveg kell, a másik pedig jól lát, ehhez hasonlóan az egyik ember be tudja venni a leszarom tablettát, a másik pedig alkatilag képtelen rá. Nem fér a fejembe, miért olyan nehéz elhinni, hogy létezik ilyen.

Re: OFF topik

Elküldve: 2020.10.12. 08:06
Szerző: The Gent
Poresz írta: 2020.10.11. 23:01 Köszönöm, de ez a Te döntésed volt. Ha visszaolvasol, láthatod, hogy én nem kértem.
2013-ra az ügyes iskolapszichológus véget vetett a nyolc éves depressziómnak. Nem tagadom, vannak nehezebb pillanataim és időszakaim, és hosszan tudok kattogni dolgokon, ami a fejfájáshoz hasonlít abban a vonatkozásban, hogy jön, nem túl kellemes, tart amíg tart, majd magától elmúlik. De szerintem ez bizonyos alkatnál természetes.
Megírtam a személyes élményeimet, hogy azok a szerencsések is tudják, hogyan működik ez, akiknek ilyen nincs. Azt próbálom megértetni, hogy ez nem olyan dolog, amin mindig tud segíteni egy hályogkovács. Ennek egyik oka, ahogy az egyik embernek a lövészet a hobbija, a másikat pedig hidegen hagyja, az egyik embernek szemüveg kell, a másik pedig jól lát, ehhez hasonlóan az egyik ember be tudja venni a leszarom tablettát, a másik pedig alkatilag képtelen rá. Nem fér a fejembe, miért olyan nehéz elhinni, hogy létezik ilyen.
Aha, hát persze, én vagyok a hülye, mert segíteni szeretem volna Rajtad. Igazad van, te olyan ember vagy akin nem érdemes.

Re: OFF topik

Elküldve: 2020.10.12. 09:23
Szerző: G.D
Kép

Re: OFF topik

Elküldve: 2020.10.12. 09:41
Szerző: gvass1
G.D írta: 2020.10.12. 09:23 Kép
LOPOM!

Re: OFF topik

Elküldve: 2020.10.12. 11:17
Szerző: The Gent
G.D írta: 2020.10.12. 09:23 Kép
Odab@sz👍👍👍

Re: OFF topik

Elküldve: 2020.10.12. 16:06
Szerző: Pithecus
Mielőtt még ki lenne velem törölve a... fórum... ;) :lol: :roll:

Poresznek: soha ne add fel...
http://forum.guns.ru/forums/icons/forum ... _27787.jpg

The Gentnek: Ez van, "this is the road to hell".
http://www.youtube.com/watch?v=gUUdQfnshJ4

Totonak: "If you wanna save your soul from hell, or ridin' on our range
Then cowboy, change your ways today, or with us you will ride
Tryin' to catch the Devil's herd
Across these endless skies..."
http://www.youtube.com/watch?v=Mynzbmrtp9I
Yippie yi ooohhh
Yippie yi yaaaay !!!!

Magamnak, csak úgy...
"As far as my eyes can see
There are Shadows approaching me"
................
"And oh when I'm old and wise
Bitter words mean little to me"
http://www.youtube.com/channel/UCXi7vr9cKxSJ2FUfi55yAgA

Mindenkinek...
http://www.youtube.com/watch?v=QgGK4qBTwpw

Re: OFF topik

Elküldve: 2020.10.12. 16:19
Szerző: ZOLKET
igen, ebben a maszkos időszakban :lol: +1

Mindenkinek...
http://www.youtube.com/watch?v=QgGK4qBTwpw
[/quote]

Re: OFF topik

Elküldve: 2020.10.12. 19:45
Szerző: G.D
Pithecus írta: 2020.10.12. 16:06 The Gentnek: Ez van, "this is the road to hell".
http://www.youtube.com/watch?v=gUUdQfnshJ4
Kép

Re: OFF topik

Elküldve: 2020.10.12. 20:57
Szerző: Cajga
TotoHU írta: 2020.10.09. 13:50 Azóta minden nap összeteszem a két kezem, hogy Magyarországon születtem!
+1!
Szívemből szóltál! ;)

Re: OFF topik

Elküldve: 2020.10.13. 14:52
Szerző: Pithecus
Cajga írta: 2020.10.12. 20:57 +1!
Szívemből szóltál! ;)
Na igen, de Indiából a felejthetetlen "illatokat" kihagyta. Már azért megérte! ;)
Elpucolni onnan. :lol:
Persze akinek hiányzik... node ez már egy másik történet lenne...

De nyugi, közeleg a "szép új világ."
"I'm a Neanderthal man
You're a Neanderthal girl
Let's make Neanderthal love
In this Neanderthal world"
http://www.youtube.com/watch?v=0e0qYP_PTlY

Re: OFF topik

Elküldve: 2020.10.14. 08:16
Szerző: The Gent
Cajga írta: 2020.10.12. 20:57 +1!
Szívemből szóltál! ;)
Hát, jah németben 1000 euró az átlagos nyugdíj. Ugye..

Re: OFF topik

Elküldve: 2020.10.14. 10:38
Szerző: WildBear23
The Gent írta: 2020.10.14. 08:16 Hát, jah németben 1000 euró az átlagos nyugdíj. Ugye..
És?
Mindig van jobb hely, ami iránt lehet vágyakozni.
A német meg biztos a svájci nyugdíjakat szeretné.

Re: OFF topik

Elküldve: 2020.10.14. 11:22
Szerző: Petya357
WildBear23 írta: 2020.10.14. 10:38 És?
Mindig van jobb hely, ami iránt lehet vágyakozni.
A német meg biztos a svájci nyugdíjakat szeretné.
Jól mondod!

Sőt, vannak emberek, akik még a Paradicsomban is panaszkodnának: túl magasan nő az alma, túl kövér az Éva, túl hangosan bömböl az oroszlán, b.szki miért nincs itt egy rendes duplagolyós 600 Nitro Express, stb... 😁

Sajnos eddig még nem találkoztam olyan helyzettel, ahol a rinya segített volna. Pedig csábító, mert könnyen kivitelezhető
😂

Re: OFF topik

Elküldve: 2020.10.14. 11:47
Szerző: nemtokregelni
Petya357 írta: 2020.10.14. 11:22 Sajnos eddig még nem találkoztam olyan helyzettel, ahol a rinya segített volna. Pedig csábító, mert könnyen kivitelezhető
😂
Nagyon igaz. És bár ezért biztosan kapok hideget-meleget, én azt gondolom, aki tesz azért, hogy neki jobb legyen, az cselekszik és kevesebbet panaszkodik.

Re: OFF topik

Elküldve: 2020.10.14. 11:53
Szerző: WildBear23
nemtokregelni írta: 2020.10.14. 11:47 Nagyon igaz. És bár ezért biztosan kapok hideget-meleget, én azt gondolom, aki tesz azért, hogy neki jobb legyen, az cselekszik és kevesebbet panaszkodik.
Erre van egy remek Dr. Bubó idézet:
Bubó.jpg
Bubó.jpg (8.8 KiB) Megtekintve 28064 alkalommal

Re: OFF topik

Elküldve: 2020.10.14. 11:58
Szerző: gvass1
WildBear23 írta: 2020.10.14. 10:38 És?
Mindig van jobb hely, ami iránt lehet vágyakozni.
A német meg biztos a svájci nyugdíjakat szeretné.
Én atomboNbát szeretnék, mert Észak-Koreának is van.
De ojjan halyat nem szeretnék, mint Kim DzsongUn-nak van.

Kép

Re: OFF topik

Elküldve: 2020.10.14. 12:19
Szerző: RatRace
gvass1 írta: 2020.10.14. 11:58 Én atomboNbát szeretnék, mert Észak-Koreának is van.
De ojjan halyat nem szeretnék, mint Kim DzsongUn-nak van.

Kép
Pedig menő lennél kefe hajjal. :lol:

Re: OFF topik

Elküldve: 2020.10.14. 12:41
Szerző: RatRace
OFf.
Petya357 írta: 2020.10.14. 11:22 Jól mondod!

Sőt, vannak emberek, akik még a Paradicsomban is panaszkodnának: túl magasan nő az alma, túl kövér az Éva, túl hangosan bömböl az oroszlán, b.szki miért nincs itt egy rendes duplagolyós 600 Nitro Express, stb... 😁

Sajnos eddig még nem találkoztam olyan helyzettel, ahol a rinya segített volna. Pedig csábító, mert könnyen kivitelezhető
😂
És néha mégsem azt kapod, amit szeretnèl, pedig azt kérted:

https://m.youtube.com/watch?v=Dv8l8TKKVkU

(Bocs, de ezt nem hagyhattam ki. 😎 )

ON

Re: OFF topik

Elküldve: 2020.10.14. 14:55
Szerző: The Gent
Pithecus írta: 2020.10.12. 16:06 Mielőtt még ki lenne velem törölve a... fórum... ;) :lol: :roll:

Poresznek: soha ne add fel...
http://forum.guns.ru/forums/icons/forum ... _27787.jpg

The Gentnek: Ez van, "this is the road to hell".
http://www.youtube.com/watch?v=gUUdQfnshJ4

Totonak: "If you wanna save your soul from hell, or ridin' on our range
Then cowboy, change your ways today, or with us you will ride
Tryin' to catch the Devil's herd
Across these endless skies..."
http://www.youtube.com/watch?v=Mynzbmrtp9I
Yippie yi ooohhh
Yippie yi yaaaay !!!!

Magamnak, csak úgy...
"As far as my eyes can see
There are Shadows approaching me"
................
"And oh when I'm old and wise
Bitter words mean little to me"
http://www.youtube.com/channel/UCXi7vr9cKxSJ2FUfi55yAgA

Mindenkinek...
http://www.youtube.com/watch?v=QgGK4qBTwpw
https://youtu.be/Qd7gf911-no

Re: OFF topik

Elküldve: 2020.10.14. 14:57
Szerző: The Gent
gvass1 írta: 2020.10.14. 11:58 Én atomboNbát szeretnék, mert Észak-Koreának is van.
De ojjan halyat nem szeretnék, mint Kim DzsongUn-nak van.

Kép
Touche 👍👍👍👍👍

Re: OFF topik

Elküldve: 2020.10.14. 15:00
Szerző: The Gent
WildBear23 írta: 2020.10.14. 11:53 Erre van egy remek Dr. Bubó idézet:
Bubó.jpg
Mivan mivan mivan....??? Egyszerű tény közlés volt. Miért kellett kiforgatni?? Ha annyira jó hely a banánisztan, akkor miért emigrált egymillió magyar ember külföldre?

Re: OFF topik

Elküldve: 2020.10.14. 15:06
Szerző: The Gent
Petya357 írta: 2020.10.14. 11:22 Jól mondod!

Sőt, vannak emberek, akik még a Paradicsomban is panaszkodnának: túl magasan nő az alma, túl kövér az Éva, túl hangosan bömböl az oroszlán, b.szki miért nincs itt egy rendes duplagolyós 600 Nitro Express, stb... 😁

Sajnos eddig még nem találkoztam olyan helyzettel, ahol a rinya segített volna. Pedig csábító, mert könnyen kivitelezhető
😂
Hehehe mi is a vicces abban, hogy németben 1500 euró v az átlag nyugdíj?? Mi ebben a "Rinya"?
Azért tart itt az ország mert a magyar emberek fele birka..
Ként viselkedik és gondolkodik...Béget, hogy jó ez, nem baj a 27%afa csak rosszabb ne legyen... Stb. Hát így...

Re: OFF topik

Elküldve: 2020.10.14. 15:33
Szerző: ZOLKET
The Gent írta: 2020.10.14. 15:00 Mivan mivan mivan....??? Egyszerű tény közlés volt. Miért kellett kiforgatni?? Ha annyira jó hely a banánisztan, akkor miért emigrált egymillió magyar ember külföldre?
Hát ha menni akartak akkor menjenek. De ne jöjjön helyette más ide külföldről. (ez talán még belefér, nem politikai jelleggel) :)

Re: OFF topik

Elküldve: 2020.10.14. 16:01
Szerző: The Gent
ZOLKET írta: 2020.10.14. 15:33 Hát ha menni akartak akkor menjenek. De ne jöjjön helyette más ide külföldről. (ez talán még belefér, nem politikai jelleggel) :)
Ahogy érzed, nekem a Borsodi.. Sör megfeküdte agyomrom, azért vagyok ilyen hirtelen... Inkább nem írok már semmit...

Re: OFF topik

Elküldve: 2020.10.14. 16:10
Szerző: WildBear23
The Gent írta: 2020.10.14. 15:00 Mivan mivan mivan....??? Egyszerű tény közlés volt. Miért kellett kiforgatni?? Ha annyira jó hely a banánisztan, akkor miért emigrált egymillió magyar ember külföldre?
Vannak Magyarországnál jobb, és rosszabb helyek is.
Aki úgy érzi, hogy külföldön jobban tud érvényesülni (több pénzt kap, stb. - ezt mondjuk emigrációnak nem nevezném), az külföldre megy, másnak meg pont Magyarország lenne a kánaán.
Mit kezdjek azzal, hogy Németországban 1000 EUR az átlagnyugdíj?
Itt meg nem annyi.
Nem vagyunk Németország.

Re: OFF topik

Elküldve: 2020.10.14. 16:25
Szerző: Trailm
Sziasztok . Fegyverpucolás után beolajozzátok a fegyvercsövet brlülről ?Érdemes olajfilmesen elrakni , és használat előtt ki kell húzni belőle ? ( Gondolom befolyásolja az első lövéseket ... )

Re: OFF topik

Elküldve: 2020.10.14. 16:42
Szerző: WildBear23
Trailm írta: 2020.10.14. 16:25 Sziasztok . Fegyverpucolás után beolajozzátok a fegyvercsövet brlülről ?Érdemes olajfilmesen elrakni , és használat előtt ki kell húzni belőle ? ( Gondolom befolyásolja az első lövéseket ... )
Én akkor szoktam olajfilmesen elrakni, ha tudom hogy rövid időn belül nem lövök vele.

Re: OFF topik

Elküldve: 2020.10.14. 17:03
Szerző: Trailm
WildBear23 írta: 2020.10.14. 16:42 Én akkor szoktam olajfilmesen elrakni, ha tudom hogy rövid időn belül nem lövök vele.
Alkohollal , vagy zsírtalanítóval kihúzod használat előtt ? A sörétesnél is ?

Re: OFF topik

Elküldve: 2020.10.14. 17:23
Szerző: WildBear23
Trailm írta: 2020.10.14. 17:03 Alkohollal , vagy zsírtalanítóval kihúzod használat előtt ? A sörétesnél is ?
Csak száraz pamutronggyal húzom ki.
És persze mindig át kell nézni a csövön, hogy nem maradt-e benne valami.

Re: OFF topik

Elküldve: 2020.10.14. 18:08
Szerző: G.D
WildBear23 írta: 2020.10.14. 16:10 Aki úgy érzi, hogy külföldön jobban tud érvényesülni (több pénzt kap, stb. - ezt mondjuk emigrációnak nem nevezném)
Aki lehúzott odakint 5-10-akármennyi évet, beilleszkedett az ottani rendszerbe, azok közül szerintem kevesen fognak hazajönni - legfeljebb nyugdíjasként, ha úgy alakulnak addigra a körülmények. Szóval simán lehet emigráció is a dolog vége...

Re: OFF topik

Elküldve: 2020.10.14. 18:53
Szerző: WildBear23
G.D írta: 2020.10.14. 18:08 Aki lehúzott odakint 5-10-akármennyi évet, beilleszkedett az ottani rendszerbe, azok közül szerintem kevesen fognak hazajönni - legfeljebb nyugdíjasként, ha úgy alakulnak addigra a körülmények. Szóval simán lehet emigráció is a dolog vége...
Emigráción azt értem, aki politikai okokból kénytelen távozni. Aki simán csak a több pénzért megy ki, azt nem nevezem emigránsnak.

Re: OFF topik

Elküldve: 2020.10.14. 19:39
Szerző: nemtokregelni
WildBear23 írta: 2020.10.14. 18:53 Emigráción azt értem, aki politikai okokból kénytelen távozni. Aki simán csak a több pénzért megy ki, azt nem nevezem emigránsnak.
Bár régebben - a kétpólusú világban - gyakorlatilag erre gondoltunk mindig, szerintem manapság nem csak a politikai push-faktoron alapuló kivándorlást nevezik így.

Re: OFF topik

Elküldve: 2020.10.14. 21:04
Szerző: Poresz
WildBear23 írta: 2020.10.14. 18:53 Emigráción azt értem, aki politikai okokból kénytelen távozni. Aki simán csak a több pénzért megy ki, azt nem nevezem emigránsnak.
nemtokregelni írta: 2020.10.14. 19:39 Bár régebben - a kétpólusú világban - gyakorlatilag erre gondoltunk mindig, szerintem manapság nem csak a politikai push-faktoron alapuló kivándorlást nevezik így.
A magyar emigráns és az angol emigrant/immigrant szavaknak a jelentései nem tökéletesen fedik egymást, hiába szokás oda-vissza lefordítani őket, és hiába közös az eredetük. Különböző nyelvhasználók különbözőképpen használták őket, elváltak a fejlődési ágak. WildBear23 értelmezése a magyarnak, nemtokregelnié az angolhoz áll közel.

Re: Függőpecsét

Elküldve: 2020.10.15. 09:06
Szerző: laczka
Poresz írta: 2020.09.28. 22:19 Tudja valaki, hogyan készítették régen a viasz függőpecséteket? Van valakinek szfragisztikával foglalkozó bölcsész ismerőse?
kivaltsaglevel fuggopecsettel.jpg
Az olvadt pecsétviasz minden hirtelen eszembe jutó anyaghoz tapad, megszilárdulása után törés nélkül eltávolíthatatlan. Pont ez a pláne benne: ez tette levelek, csomagok lezárására alkalmassá. A régi korok emberei mégis megoldották ezt, nem lehet atomfizika.
Arra gondoltam, finoman beolajozok egy porcelán tányért, ahhoz talán nem tapad a pecsétviasz.
Mi a függőpecsétek készítésének szokásos módja?
Kicsit megkésve bár, de talán még hasznos a válasz...
Az egyik youtubos csatornán, ahol többnyire 18. század körüli dolgokkal foglalkoznak, amolyan kísérleti történészkedés szintjén, téma volt valami hasonló.

https://youtu.be/Cjcez07A9qA
https://youtu.be/xxb-XqsgaqM

Re: OFF topik

Elküldve: 2020.10.15. 13:34
Szerző: Pithecus
The Gent írta: 2020.10.14. 14:55 https://youtu.be/Qd7gf911-no
"Talking is cheap, people follow like sheep
Even though there is nowhere to go"
http://www.youtube.com/watch?v=bYgniftVxQ8

Re: Függőpecsét

Elküldve: 2020.10.15. 13:44
Szerző: Pithecus
laczka írta: 2020.10.15. 09:06 Kicsit megkésve bár, de talán még hasznos a válasz...
(Poresz írta: ↑2020.09.28. 22:19
Tudja valaki, hogyan készítették régen a viasz függőpecséteket?...)
Nem volt kifejtve a cél, Poresz. Csak tudományos kíváncsiság, vagy valami manapság is egyszerűen alkalmazható, SHTF utáni meglepi viccelődés. Ha az előbbi, arra volt(ak) válasz(ok), ha az utóbbi, akkor leírhatok pár PTA fogást. Nem lesz középkori, de nem is kell hozzá vésnök. ;)

Re: Függőpecsét

Elküldve: 2020.10.15. 18:25
Szerző: Poresz
Pithecus írta: 2020.10.15. 13:44 Nem volt kifejtve a cél, Poresz. Csak tudományos kíváncsiság, vagy valami manapság is egyszerűen alkalmazható, SHTF utáni meglepi viccelődés. Ha az előbbi, arra volt(ak) válasz(ok), ha az utóbbi, akkor leírhatok pár PTA fogást. Nem lesz középkori, de nem is kell hozzá vésnök. ;)
A kérdés jogos.
Gyurmazárhoz és levelek lepecsételéséhez - felerészben mert hasznos, felerészben mert jópofa - lézergravírozós barátom készített nekem egy pecsétnyomót. Két hete küldtem csomagot: egyrészt merő maximalizmusból biztos akartam lenni benne, amit beletettem a "bőröndbe", az benne is marad és nem nézegetik; másrészt különcködésből nem akartam porosodni hagyni a pecsétemet, így a "bőrönd" fogantyúit össze akartam fogni zsinórral vagy (papír)szalaggal, és lepecsételni.
Ez volt az a pont, ahol elkezdtem gondolkodni azon, milyen felületen dolgozzak, hogy a kész pecsét ne ragadjon oda. (Gondolom november elseje előtt mindenkinek rémlik: a viasz legjobban a sírkőhöz tapad…)

Ekkor már a tudományos kíváncsiság is ébredezett bennem: hogyan csinálták a régiek? Szilikonból készül öntőforma gyertyához, de szilikonjuk pont nem volt, ahogy teflonbevonatú serpenyőjük sem. Az egy dolog, hogy én valahogy megoldom, de mi volt az ő megoldásuk? Talán beolajoztak egy fém vagy kő felületet, és azon dolgoztak? Qqriq-nak gyanús volt, hogy:
qqriq írta: 2020.09.29. 06:50 nem nagy ordongosseg mert peldaul a pecsetnyomohoz se tapad.
Ez megoldás lehet, láttam rá példát Youtube-on. Mások javasolják, hogy…
"Create a moisture barrier. If you don’t create a moisture barrier on the seal before you press it into the wax, the hot wax can get stuck on the seal (this is more of a problem with traditional versus flexible waxes). So breathe, lick, or dab the seal on a moistened sponge before plunging it into the wax." (Wax Seals: A History and How-To - Art of Manliness)
…leheljünk rá.

(Mivel az ötödáron pecsétviaszt áruló boltnak nagy bosszúságomra csak a honlapja működik, így a csomagot különcködés nélkül elküldtem, a kísérletezést pedig elhalasztottam.)

Gugliztam, és a találatok között feltűnő volt, hogy sok pecsét védőtokba, ún. pecséttokba van öntve (teljesen érthető okokból). Olyan sok fényképet találtam ezekről, hogy szöget ütött a fejembe: talán az összes ilyen volt, csak volt pár évszázad arra, hogy néhány pecséttok elvesszen. A ma fellelt olvasnivaló győzött meg arról, hogy ez nem helytálló, igenis létezett sok pecséttok nélküli viasz függőpecsét.
Most nem hajt a tatár, találtam két könyvet (Feiszt György: Rövid ​magyar címertan és pecséttan; Bertényi Iván: A ​történelem segédtudományai) és mindkettő megvan a kedvenc könyvtáramban: kíváncsi vagyok, mit írnak az ezzel foglalkozók.
laczka írta: 2020.10.15. 09:06 Kicsit megkésve bár, de talán még hasznos a válasz...
Az egyik youtubos csatornán, ahol többnyire 18. század körüli dolgokkal foglalkoznak, amolyan kísérleti történészkedés szintjén, téma volt valami hasonló.
Ez egy fórum: elektronikus beszélgetőfüzet, és ha igazán jól csináljuk, jegyzetfüzet is. Itt kérdezek, mert egyrészt itt van közösség, másrészt ami bennem kérdésként felmerül, az másban is felmerülhet. Nincs elkésett válasz, mert évek múlva is "belelapozhat" valaki.
Townsendsék csatornáját bátran ajánlom mindenkinek. :-) Ezeket a videókat már láttam, és nem véletlenül most függőpecsétekről kérdeztem, nem papírhoz tapadóról.
Köszönöm. :-)

Re: Függőpecsét

Elküldve: 2020.10.15. 20:34
Szerző: RatRace
Poresz írta: 2020.10.15. 18:25 A kérdés jogos.
Gyurmazárhoz és levelek lepecsételéséhez - felerészben mert hasznos, felerészben mert jópofa - lézergravírozós barátom készített nekem egy pecsétnyomót. Két hete küldtem csomagot: egyrészt merő maximalizmusból biztos akartam lenni benne, amit beletettem a "bőröndbe", az benne is marad és nem nézegetik; másrészt különcködésből nem akartam porosodni hagyni a pecsétemet, így a "bőrönd" fogantyúit össze akartam fogni zsinórral vagy (papír)szalaggal, és lepecsételni.
Ez volt az a pont, ahol elkezdtem gondolkodni azon, milyen felületen dolgozzak, hogy a kész pecsét ne ragadjon oda. (Gondolom november elseje előtt mindenkinek rémlik: a viasz legjobban a sírkőhöz tapad…)

Ekkor már a tudományos kíváncsiság is ébredezett bennem: hogyan csinálták a régiek? Szilikonból készül öntőforma gyertyához, de szilikonjuk pont nem volt, ahogy teflonbevonatú serpenyőjük sem. Az egy dolog, hogy én valahogy megoldom, de mi volt az ő megoldásuk? Talán beolajoztak egy fém vagy kő felületet, és azon dolgoztak? Qqriq-nak gyanús volt, hogy:

Ez megoldás lehet, láttam rá példát Youtube-on. Mások javasolják, hogy…
"Create a moisture barrier. If you don’t create a moisture barrier on the seal before you press it into the wax, the hot wax can get stuck on the seal (this is more of a problem with traditional versus flexible waxes). So breathe, lick, or dab the seal on a moistened sponge before plunging it into the wax." (Wax Seals: A History and How-To - Art of Manliness)
…leheljünk rá.

(Mivel az ötödáron pecsétviaszt áruló boltnak nagy bosszúságomra csak a honlapja működik, így a csomagot különcködés nélkül elküldtem, a kísérletezést pedig elhalasztottam.)

Gugliztam, és a találatok között feltűnő volt, hogy sok pecsét védőtokba, ún. pecséttokba van öntve (teljesen érthető okokból). Olyan sok fényképet találtam ezekről, hogy szöget ütött a fejembe: talán az összes ilyen volt, csak volt pár évszázad arra, hogy néhány pecséttok elvesszen. A ma fellelt olvasnivaló győzött meg arról, hogy ez nem helytálló, igenis létezett sok pecséttok nélküli viasz függőpecsét.
Most nem hajt a tatár, találtam két könyvet (Feiszt György: Rövid ​magyar címertan és pecséttan; Bertényi Iván: A ​történelem segédtudományai) és mindkettő megvan a kedvenc könyvtáramban: kíváncsi vagyok, mit írnak az ezzel foglalkozók.

Ez egy fórum: elektronikus beszélgetőfüzet, és ha igazán jól csináljuk, jegyzetfüzet is. Itt kérdezek, mert egyrészt itt van közösség, másrészt ami bennem kérdésként felmerül, az másban is felmerülhet. Nincs elkésett válasz, mert évek múlva is "belelapozhat" valaki.
Townsendsék csatornáját bátran ajánlom mindenkinek. :-) Ezeket a videókat már láttam, és nem véletlenül most függőpecsétekről kérdeztem, nem papírhoz tapadóról.
Köszönöm. :-)
Laikusként: a függőpecsèt " madzagját beleilleszted a pecsétnyomóba, a megolvasztott pecsétviaszt belenyomod, kihűlt , eltávolítod, és kész. Nem ördögtől való ez, nem kell túlkomplikálni.
A lényeg a hőmérsèglet különbségben, a pecsétnyomó negatív kónuszosságában és a formaelválasztó anyagban( vízpára- lehellet) rejlik.
Nem egy űrtechnológia.
Akkor ragad, ha a pecsétnyomó meleg.

Tizesével, százasával öntöttem viaszmintát gipsz felületre, mègsem ragadt a porózus felületre, lényeg a nedvesség, és a hőmérséklet különbség.
Évszázadok óta ezt a technikát használjuk ( én már nem) a harangok díszítésénél.

Ja és a viasz összetétele sem mindegy.

Re: OFF topik

Elküldve: 2020.10.16. 09:45
Szerző: swordmanus
Úgy látom nincs filmes topikunk, szóval jöjjön egy sorozat ajánló:
To the lake (Epidemia) c. netflixes, nyolcrészes orosz sorozat. Jó kis világvégés roadmovie, igazi orosz klisékkel: tél, hó, vodka, kalasnyikov, szép gyevocskák. Az ötödik rész harmincadik perce körül a féllábú öreg tartalékos amikor az ágyneműtartójából felfegyverezte a fél falut, a könnyekig meghatott. :-D
https://www.youtube.com/watch?v=VA8TDdIwtnQ

Re: Függőpecsét

Elküldve: 2020.10.16. 12:31
Szerző: Pithecus
Poresz írta: 2020.10.15. 18:25 .......
Ekkor már a tudományos kíváncsiság is ébredezett bennem: hogyan csinálták a régiek? ....
motto: "Aki Á-t mond... annak a torkát vizsgálják."
(Igen, vonulok a sarokba, a kukoricát má' lemorzsoltam. ;) :lol: )

Szóval ahogy az őskőkorban csinálták... :roll:

Kell egy minta, fémpénz, érme, faragott szobrocska stb. Ezt alkalmas méretű dobozkába, mintával felfelé téve felöntöd jóféle híg modellgipsszel. Ezután hagyod csontszárazra száradni. Majd jön a kipiszkálás a dobozból, majd a minta az üregéből. Ha nem hagytál elég vastagságot a gipsznek, akkor jön 9 hónap múlva a Jézuska-boom és kezdheted elölről...
Két mintát készítve kiöntöd gazdagon pecsétviasszal, a kettőt laprasmirglized és összeilleszted. Ha passzol, mechanikus eljárással készítesz két vájatot a gipszbe a zsinóroknak, majd óvatosan melegítve (én egy pb-s "ceruzával") a viasz felszínét benyomod a spárgát az egyikbe, majd pontosan illesztve rácsapod a másikat. Na ha ennyitől sem ment el a kedved...
Nem egyszerhasználatos mintázót csináltam már forrasztóónból (magyarul cín, az volt kéznél), az annyiból babrásabb, hogy hőálló dobozka kell hozzá. Egyszer próbáltam ki.
Végülis, mivel nekem egy "műanyag" párhuzamos világ késéhez kellett a pénzbetét, egyszerűen gyertyaviasz mintába öntöttem a színezett műgyantát, de előtte-utána még kipróbáltam néhány módszert.
Nem készült kép, videó, regény az eljárásról, mivel ez egyrészt az otthon található dolgok újragondolására épült, másrészt meg lusta vagyok ilyesmivel tökörészni.

Re: OFF topik

Elküldve: 2020.10.16. 16:48
Szerző: Dönci62
swordmanus írta: 2020.10.16. 09:45 Úgy látom nincs filmes topikunk, szóval jöjjön egy sorozat ajánló:
To the lake (Epidemia) c. netflixes, nyolcrészes orosz sorozat. Jó kis világvégés roadmovie, igazi orosz klisékkel: tél, hó, vodka, kalasnyikov, szép gyevocskák. Az ötödik rész harmincadik perce körül a féllábú öreg tartalékos amikor az ágyneműtartójából felfegyverezte a fél falut, a könnyekig meghatott. :-D
https://www.youtube.com/watch?v=VA8TDdIwtnQ
Éppen délelőtt futottam bele egy orosz filmbe.
T34 a címe 2018-as kiadás.
Unatkoztam és kerestem valami jó kis háborús filmet.
A címe alapján gondoltam lesz valami hasonló a "Halál 50 órája"-hoz, valami jó kis harckocsizós csihi-puhi, csupa tankcsatás jelenettel.
Háááát egészen más kategória, de azért egyszer meg lehet nézni, úgy, hogy még le is köti némiképp az embert.

Re: OFF topik

Elküldve: 2020.10.16. 16:53
Szerző: RatRace
Dönci62 írta: 2020.10.16. 16:48 Éppen délelőtt futottam bele egy orosz filmbe.
T34 a címe 2018-as kiadás.
Unatkoztam és kerestem valami jó kis háborús filmet.
A címe alapján gondoltam lesz valami hasonló a "Halál 50 órája"-hoz, valami jó kis harckocsizós csihi-puhi, csupa tankcsatás jelenettel.
Háááát egészen más kategória, de azért egyszer meg lehet nézni, úgy, hogy még le is köti némiképp az embert.
Jó kis film, néhol "oroszos" túlzásokkal.
Érdekes megközelítése a háborús időknek.

Re: OFF topik

Elküldve: 2020.10.16. 20:10
Szerző: The Gent
Pithecus írta: 2020.10.15. 13:34 "Talking is cheap, people follow like sheep
Even though there is nowhere to go"
http://www.youtube.com/watch?v=bYgniftVxQ8
https://youtu.be/tNp9fzmXyn8

Re: OFF topik

Elküldve: 2020.10.16. 20:22
Szerző: zora
The Gent írta: 2020.10.16. 20:10 https://youtu.be/tNp9fzmXyn8
Mi ez az idegen lelkü, nyelvű, színű, szagú muzsika?!
Küldöm magamnak, és mindenkinek, aki szereti. :-)
https://youtu.be/luqJbMmAYYU

Re: OFF topik

Elküldve: 2020.10.17. 10:12
Szerző: chucky
Dönci62 írta: 2020.10.16. 16:48 Éppen délelőtt futottam bele egy orosz filmbe.
T34 a címe 2018-as kiadás.
Unatkoztam és kerestem valami jó kis háborús filmet.
A címe alapján gondoltam lesz valami hasonló a "Halál 50 órája"-hoz, valami jó kis harckocsizós csihi-puhi, csupa tankcsatás jelenettel.
Háááát egészen más kategória, de azért egyszer meg lehet nézni, úgy, hogy még le is köti némiképp az embert.
...málágyec táváris Jerceva :mrgreen: Itt láttam először a Párducon a korai éjjellátó kütyüt :shock:
Azóta van egy Tankok Sztálinnak c. film is de még nem sikerült hozzájutnom :roll:

Re: OFF topik

Elküldve: 2020.10.17. 14:14
Szerző: Pithecus
The Gent írta: 2020.10.16. 20:10 https://youtu.be/tNp9fzmXyn8
Ez egy súlyos tepsi sertés, párbajt kíván! Válassz serpenyőt!
eggscalibur1.jpg
eggscalibur1.jpg (50.68 KiB) Megtekintve 27583 alkalommal
:P

Re: OFF topik

Elküldve: 2020.10.17. 17:39
Szerző: G.D
Kép

Re: OFF topik

Elküldve: 2020.10.17. 18:55
Szerző: G.D
Kép

Re: OFF topik

Elküldve: 2020.10.17. 18:59
Szerző: G.D
Kép